FELHÍVÁS A DEMOKRATIKUS ELLENZÉKI PÁRTOKHOZ
2014 március 15-e kapcsán

Miután a „nemzeti együttműködés rendszerének” parlamentje hatályon kívül helyezte a rendszerváltás alkotmányát, ezzel megszüntette a demokratikus jogállam keretét tartalmazó harmadik köztársaságot. A demokratikus ellenzék számára így ma már nem csupán kormányváltás hanem korszakváltás, megkockáztatom, újabb rendszerváltás elérése a cél, melyet a társadalom demokratikus része csak egy új, múltunkat tisztán látó és láttató, de a jövőbe tekintő, modern magyar köztársaság, a negyedik köztársaság létrehozásával lát megvalósíthatónak.

Ehhez hosszú, göröngyös út vezet, ezért kár minden elmulasztott időért. Írásomban kizárólag a köztársaságunk jelképrendszerét lebontó, átalakító, az Alaptörvényben és más sarkalatos jogszabályokban megjelenített változtatásokkal, illetve az ezekkel szembeni, a demokratikus ellenzék részéről elmaradt reakciókkal, mulasztásokkal foglalkozom.

A mintegy negyed évszázad tapasztalatai alapján megállapíthatjuk, egy ilyen köztársaságnak a szentkoronás címer nem megfelelő szimbólum, erre egy valódi, demokratikus köztársaság identitása nem építhető fel. Láthatjuk hová vezetett! A fideszes alaptörvénnyel bizonyosan a múltba, de nemcsak a Horthy-korszakba, de messzebbre, a feudális Szent Korona-tanos Magyarországhoz.

A harmadik köztársaság alkotmányának a hatalmi ágak következetes szétválasztását megvalósító rendelkezései kiváló alapul szolgálhatnak az új köztársaságnak, de az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján, joggal állíthatjuk, a harmadik köztársaság identitás-és autoritáshiányos volt, zavarait nagymértékben ez is okozta. A „szentkoronás köztársaságra”, mint ideológiai alapra a köztársaság identitása nem volt felépíthető, a köztársasági eszme kiépítetlen maradt. Mindez nagymértékben megkönnyítette a jelenlegi hatalomnak a Horthy-féle király nélküli királyság „szerecsenmosdatását”, az ezzel kapcsolatos folyamatos történelemhamisítást. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Fidesz klánnak nincs ideológiája, liberális korszakukban megszerzett ismertségüket felhasználva áttértek a jobboldalra, megdöbbentő popularizálással terjedni hagytak, felkaroltak és szabadjára engedtek minden jobboldali politikai, gazdasági és kulturális kezdeményezést. A jobboldalit, és nem a konzervatívat! A társadalom autoritáshiányát a kormányzó vezér, Orbán Viktor hivatástudatos személye körül kiépített kultusszal próbálják kielégíteni, nem csekély sikerrel. Az ehhez szükséges médiahátteret és pénzt már megszerezték, céljuk érdekében gátlástalanul, bőséggel osztogatják is. Híveiknek tetsző ideológiát alapvetően a Horthy korszak revideálásával, történelmi bűnei elhallgatásával igyekeznek megteremteni, de nem voltak restek az Alaptörvényben visszahozni és a XXI. század magyar társadalmára erőltetni, a rég idejét múlt, feudális intézményt, a Szent Korona eszmét. A Szent Korona fetisizálásával igyekeznek a már régóta - közel félezer éve - nem létező dicső magyar múlt méltó követőinek kikiáltani magukat.
A második világháborút követően, a nyugat-európai modern, demokratikus társadalmakban tabutémává vált az antiszemitizmus, ezért a Fidesz kifelé igyekszik rendszerét ennek megfelelően kommunikálni, széles körben elterjesztve, hogy valójában a magyar szélsőjobb terjeszkedését törekszik mérsékelni, befelé azonban minden igyekezete arra irányul, hogy a magyar társadalom jelentős, mintegy 30%-ára becsült antiszemita rétegét feltétlen támogatói között tudhassa. Ennek a rétegnek szól a magyar zsidóság kiirtásában való magyar állami részvétel bagatellizálása, a kommunizmus bűneivel való egy szintre helyezése. Amennyiben az április 6-i választások eredményeként a szélsőjobb gyengülne, a Fidesz két csatát is megnyer. Az egyik, hogy a kieső szélsőjobboldali választók szavazatai a Fideszt erősítik, a másik pedig, hogy a világ felé hivatkozhat taktikája sikeréről. A taglalt választói rétegen túlmenően, azok véleményét osztom, akik szerint nem a választók igazodnak a Fidesz politikájához, sokkal inkább a Fidesz ismeri jobban a magyar társadalmat és igazodik annak igényeihez.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a demokratikus magyar társadalom alapvető érdeke annak megakadályozása, hogy újabb négy évre hatalmat kapjanak!

Harmadik köztársaságunk identitáshiányát alapvetően az okozta, hogy az 1848-49-es, az 1918-as, 1946-os és 1956-os történelmi eseményeink okán ma már joggal köztársasági címernek tartott, a köztudatban Kossuth-címerként elhíresült, korona nélküli címerünket a rendszerváltó parlamenti többség a szentkoronás címerrel helyettesítette, így a Horthy-féle felemás királyság után létrehozta a felemás köztársaságot. Nehezen érthető, hogy ez miért történt így, a történészek egyszer majd kiderítik. A magam részéről nem tartom kizártnak a korszak titkosszolgálatának közrehatását sem. Minél nagyobb a társadalom megosztottsága, annál könnyebb a hatalom megszerzése?! Megjegyzendő, akkor az ősfideszesek is, Orbán Viktorral élen, a Kossuth-címerre szavaztak. Mindenesetre, a szentkoronás címer választása a harmadik köztársaságnak is ártott, de sokkal többet ártott a köztársasági eszmének és a társadalom jelentős részének gondolkodását máig hatóan összezavarta. Nem pusztán a múltbeli királyságot szimbolizáló koronáról van szó, azt tartalmazza a korona nélküli címerünk is, de a Szent Korona a hozzá kapcsolt Szent Korona eszmével, - melyet a Fidesz alaptörvényébe is beépített - és amelyet a külvilág nem ok nélkül furcsáll, önmagában is ellentmond egy demokratikus, modern köztársaság eszméjének.

A Szent Korona a klerikális jobboldal igénye, címerünkön történő használata a Fideszt 2010-ben megkímélte egy nehéz és kellemetlen döntéstől. Akár azt is mondhatják, ők korábban ellene szavaztak, a kijózanodás után illően megúsztatták a Dunán, kiállították a parlament kupolatermében, majd az Alaptörvénybe foglalták.

De mi bizonyítja a koronás címernek a demokratikus köztársaságot negligáló hatását? Alapvetően az elmúlt mintegy negyed évszázad történései, a köztársasági államformának a Fidesz által történt formálissá tétele, minden, a köztársaságra utaló jelkép eltörlése, minimalizálása, a Horthy-féle ellenforradalmi rendszer minél szélesebb körben való rehabilitálása. Valójában mára már a szentkoronás címer sokkal inkább a szélsőjobb, mint a köztársaság jelképe. A nemzeti színű zászlónk a koronás címerrel pedig egyértelműen a Jobbik szimbólumává vált.

Az Alaptörvényben a köztársaság szó már alig fordul elő, az állami kitüntetéseink elnevezéséből a köztársaság szót kitörölték. A demokratikus világban széles körben használt, hazánkban is gyökeret vert Legfelsőbb Bíróság elnevezést egyszerűen Kúriára változtatták úgymond hagyománytiszteletből. A hagyomány szerint Magyar Királyi Kúria volt, az államformaváltással a királyi jelzőt köztársaságira illett volna cserélni. Mellesleg, nemzetközileg ismert Kúriája a Szentszéknek van, és nálunk a közbeszédben mindazoknak kúriájuk van akiknek egy bizonyos építési stílust követő vidéki, leginkább külterületi házuk, borházuk, nyaralójuk van. Kitüntetéseink elnevezéséből törölték a „köztársaság” jelzőt, visszaállították a Mária Terézia által alapított Magyar Szent István Rendet, melyen az alapító neve is fel lesz tüntetve, azé a Habsburg királynőé, akinek nevéhez fűződik a történelmünkben Mádéfalvi veszedelemként ismert székely magyarok lemészárlása, ennek eredményeképpen tömeges kivándorlásuk Moldvába. (Mária Terézia ezt a kitüntetést feltehetően a magyar Pragmatica Sanctionak, a karok és rendek által történt megszavazása méltánylásaként rendszeresítette.) Továbbá visszaállították a Horthy által rendszeresített „Corvin lánc”-ot is.

Idézek egy hazai és egy külhonban élő magyar történész koronás címerrel kapcsolatos véleményéből. Gerő András történész még a kétharmados teljes kibontakozása előtt rámutatott az elmúlt húsz év autoritáshiányára. „Magyarországnak húsz év alatt nem sikerült magát köztársaságként elhelyeznie a szimbolikus politikai mezőben: az állami címerünk koronás, a kitüntetéseink tiszti-meg lovagkeresztek”(HVG 2010. december 25.)
Berend Nóra történészprofesszor, (Cambridge) a jelen kormány történelmi legitimálásáról megállapítja: „A történelmi igazság a kutatások alapján a szakemberek nagy részének egyetértése által alakul ki. Új kutatási eredmények módosíthatnak a képen: új (vagy régi) ideológiák azonban csak az adott ideológiák híveinek teszik meggyőzővé saját, tényektől független magyarázataikat. A világ azonban nem idomul az ilyen legitimáláshoz. Meg lehet tenni egy középkori tárgyat a magyar állam jelképévé, de azt nem lehet előírni, hogy milyen érzést keltsen külföldön. A külvilág nem ok nélkül furcsállja, hogy egy köztársaság jelképe éppen egy korona.” (A hamisan fénylő igazság. Népszabadság 2014. január 31.)

Az orbáni Alaptörvényt követően megjelent a társadalmi igény a demokratikus köztársaság legfontosabb szimbólumának, a köztudatban Kossuth-címerként ismert, valójában történeti címerünknek a köztársaság felségjelvényeként való visszaállítására. A már meglévő és a kormány leváltására újólag alakult pártok a nehezen létrejött összefogással és saját logójuk megismertetésével voltak/vannak elfoglalva, nem ismerték/ismerik fel, így mellőzik a célul kitűzött jövőbeli demokratikus köztársaság identitását alapjaiban meghatározó, haladó nemzeti hagyományainkra épülő, azokat kifejező jelképrendszert. Ezzel akaratlanul is lehetővé teszik, mint az történelmünk során már többször előfordult, hogy ma is a jobboldal sajátítja ki haladó történelmi hagyományainkat, 1848-49-et, 1956-ot és határainkon innen és túl, nem sajnálva rá a közpénzt, sokakkal igyekeznek elhitetni, hogy ők a „nemzeti” oldal.

A demokratikus ellenzék mintha félne köztársasági hagyományainkat vállalni, nem hallatta hangját első köztársaságunkat jelképező és létrehozó „őszirózsás forradalmunkról”, amely a köztársaság melletti kiállás lehetett volna. Pedig a választásokat megelőző utolsó év, erre jó alkalmat kínált! De ha a köztársaság alapvető jelképét, a koronától megfosztott történeti magyar címerünket nem meri vállalni, mit tudott volna a köztársaság szimbólumaként felmutatni? Lehet, hogy Károlyi Mihály pacifista és dilettáns politikus volt (Mellesleg Orbán Viktor is használta magára korábban a pacifista jelzőt), kétségtelen nehezen hasonlítható össze a polgári demokrata, Európában közismert egyetemi tanár cseh Masarykkal. Az 1918 évi „őszirózsás forradalom” nem Károlyi műve volt, de kétségtelenül ő volt első köztársaságunk elnöke, aki 1919-ben a Vix jegyzék hatására inkább lemondott, mintsem elfogadott volna egy olyan békediktátumot, amit később a magyar királyság nevében Horthy-ék aláírtak.

Sajnos a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a demokratikus ellenzéki pártok bár felismerik és kárhoztatják az Orbán-rezsim köztársaságot relativizáló intézkedéseit, a modern demokratikus köztársaság mellett, a jelképét illetően, óvatoskodnak kiállni. Nem ismerik fel, hogy köztársaságaink között nem lehet „mazsolázni”, vagy vállaljuk mindegyiket, vagy egyikkel sem leszünk sikeresek.

Az új állampárt Alaptörvényében, (az MSZMP nevének megörökítésén túl), az 1956-os forradalmat tekintik szabadságunk alapjának, melyet osztok is, csak valahogy másképp láttatják ma ’56 –ot. Életkoromból következően a legfogékonyabb korban, 15 évesen éltem át a forradalmat és voltam annak passzív résztvevője. Az ’56-os forradalom, mint minden korábbi forradalmaink is, alapvetően függetlenségi harc volt, az idegen elnyomók ellen, mint forradalom azonban szocialista forradalom volt. Mindszentyn kívül mástól nem lehetett hallani, hogy a magántulajdon szentsége elvén áll. Nem a kapitalista rendszer visszaállítását, hanem egy jobb, önigazgató szocializmust kívántak létrehozni. Nem véletlenül, a forradalom által spontán módon létrehozott munkástanácsok megszüntetése jelentette Kádárék számára a legnagyobb problémát. Ez a tény is nehezítette a forradalom ellenforradalomnak minősítését. Felnőtt fejjel nincs kétségem afelől, hogy sikere esetén (más kérdés, akkor még nem volt ismert, hogy ezt a győztes hatalmak Jaltában már korábban eldöntötték), a fejlett nyugati országok jelentős anyagi támogatásával piacgazdaságú demokratikus köztársaság jött volna létre. A Kossuth címert a forradalmi tömegek hozták használatba vissza, így akkor elképzelhetetlen lett volna a koronás királyi címer visszaállítása.

Visszatérve a mához, a közelmúltban az egyik összefogáspárti DK-s rendezvény levezető szónoka, a címervitában feltett kérdésemre nagy nyilvánosság előtt azzal zárta le és utasította el a felvetést, hogy a németek is címerükbe foglalták a birodalmi sast. Ha hallgatott volna, bölcsebb maradt volna! Így, mint még sokan mások is, a témában való tájékozatlanságukat árulták el. Mit, mivel és miért vetünk össze? Mi a magyar címervita tárgya? A köztársaság számára ugyanazt jelenti-e történeti címerünk fölött a Szent Korona, mint amit a királyság idején jelentett? Egyértelműen nem! Levegyük-e a koronát történeti címerünkről, elfogadjuk-e azt, amit Kossuth már 1849-ben megtett, az 1918-as első, majd a 1946-os második köztársaság elfogadott, 1956-os forradalmunk napok alatt használatba visszahozott, vagy ne? Ez a címervita tárgya! A német címerbe foglalt sas, mint német címerállat, nem vethető össze a magyar koronával, legfeljebb a császári koronával lenne összevethető, ez utóbbi funkcióját vesztett múzeumi tárgy, éppúgy, mint a Szent Korona. A magyar Szent Korona sohasem volt része történeti címerünknek, azt a címerpajzs fölött helyezték el mind a jelenlegi, mind a korábbi közép és nagycímereink idején, az a magyar királysághoz való tartozást szimbolizálta. A magyar címer részei, az Árpád-sávos vágások, a kettős kereszt, talpán a nyílt koronával és a zöld hármas halommal. Ha lenne értelme, mint ahogy nincs, ezeket lehetne összevetni a német címerállattal, amely egyébként ezeknél is régebbi.

Az idei legnagyobb nemzeti ünnepünk március 15-e, közvetlenül a sorsdöntő április 6.-i parlamenti választások elé esik, kiváló alkalom lehet akár a demokratikus ellenzék szimbólumválasztására, akár/és csupán az ezzel való ünneplésre. A Kossuth-címer a köztársaság olyan jelképe, amely megjeleníti a köztársasági eszmét, kifejezi haladó nemzeti hagyományainkat, egyértelműen elhatárol a szélsőjobbtól, és a történelemhamisító próbálkozásoktól, ugyanakkor mind a liberális, a baloldali, mind a konzervatív, de köztársasági érzelmű, határainkon belüli és azon kívüli magyar polgárok összefogását is képes kifejezni. Elősegítheti a választási győzelmet, de vesztés esetére is képes ugyanezen értékek mentén való további összefogásra. A demokratikus ellenzéknek mindezeket illene mérlegelnie.

Az előzmények:
Népszabadság 2013. október. 22. „Címer kontra címer”
koztarsasagunkidentitasarol.blog.hu

Budapest, 2014. február 28.

Fehérvári József
védjegyjogász

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.