KÖZTÁRSASÁGUNK IDENTITÁSÁRÓL

Egy évvel ezelőtt, 2011 márciusában az alább közölt cikket írtam, melyet akkor megkíséreltem megjelentetni a Népszabadság fórum rovatában, de igyekezetem nem járt sikerrel. (Előzmény: http://m.hvg.hu/hvgfriss/2010.51-52/20105152_nem_kerdeztek_meg_a_nepet_arrol_akare_ko )  Ma, egy év multával bizonyára másképp fogalmaznék, a helyzet is más, így akár át is írhatnám, de inkább az akkor megírt szó szerinti változatot közlöm az egy évvel később levont tanulságokkal kiegészítve.

„ Nemzeti jelképeinkről, államformánkról a készülő Fidesz alkotmány kapcsán.

A HVG múlt évi utolsó számában olvastam a „Nem kérdezték meg a népet arról, akar-e köztársaságot” címmel, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, Gerő Andrással készített interjút, melyben az interjúalanyt a közelmúltban megjelent „Civilizációs kiáltvány”-ában foglaltakról kérdezték. Az ebben elhangzottak apropóján szeretném nem történészként megfogalmazott véleményemet közölni nemzeti jelképeinkről, államformánkról a Fidesz alkotmányozási elképzeléseivel kapcsolatban.

Gerő András által felvetett és a cikkben címként idézett kérdés megítélésem szerint történelmietlen, demagóg. Ezt a baloldal arroganciájának minősíteni bűn. Az államformaváltást királyságról köztársaságra rendszerint az adott országban bekövetkezett forradalom, birodalom összeomlás, vagy ezekkel összefüggésben, mindenkor az adott ország sajátos belső és külső körülményei indokolták. Így történt ez Magyarországon is. A magyar történelem ismeretében Magyarország királysággá visszaalakítását anakronisztikusnak, haladó történelmi hagyományaink megcsúfolásának tartanám. Az idegen király személyének importjára tett javaslat pedig megmosolyogtat. Sántít a Svédországra, Hollandiára, Spanyolországra utaló példabeszéd is, ezekben az országokban ugyanis, Magyarország Mohács utáni történelmével ellentétben, nemzeti királyok uralkodtak, nemzeti és nem birodalmi szemléletben. Szerintem, bár nem mellékes, de nem szűnne meg a királysággal a Szent Korona-tanról és az árpádsávos zászlóról folyó „diskurzus” sem. Gerő András érveinek alátámasztására megemlíti, hogy Kossuth Lajos fejében is megfordult a gondolat, az orosz cári család valamelyik tagjának esetleges magyar királlyá koronázásáról. Szerintem Kossuth a magyar szabadságharc és nemzeti függetlenség megvédése érdekében gondolhatott erre. Bár sikerrel járt volna! Mindent összevetve Gerő András felvetésében én egy újabb Habsburg restaurációs kísérletre való burkolt felhívást érzek, amely mellesleg nem jött rosszul a rendszerváltást követő jobboldali elit, a magyar társadalom értékítéletét fokozatosan és folyamatosan a jobboldalra hangoló, már-már a király nélküli királyság időszakának jogviszonyait visszaállítani szándékozó részének. És micsoda perspektíva, ez már alkotmányos királyság lenne, állítja Gerő. Hozzáteszem, ma már van olyan Habsburg leszármazó is, aki beszél magyarul, talán magát magyarnak is tartja, ellentétben a Magyar Királyság utóbbi mintegy négyszáz évében folytatólagosan birodalmi szemléletben uralkodó tizenhét Habsburggal. És az alkotmányosság a régi íratlan vagy egy újonnan írt alkotmány alapján történne? Ha az utóbbi, azt is a Fidesz írná? Természetesen igen! Értem én az államformát illető kérdéseket, melyeket lakmuszpapírként dobtak be a köztudatba, talán ma már csak költőiek, felvetésük arra volt jó, lássátok, mi a fülkeforradalom után is köztársaságot akarunk, csak másfélét. Vagy talán mégsem, a legújabb elképzeléseik szerint talán nem is maradnánk köztársaság!

Ugyanakkor osztom Gerő Andrásnak a magyar társadalomról írt jellemzésében foglaltak jelentős részét, különösen értékelve, hogy kulturális dimenzióban keresi a magyar társadalom felemelkedésének útját. Mivel az előzőekben a királysággá alakítási elképzeléseit bíráltam, most idézem az általam legaktuálisabbnak tartott megállapítását: „Magyarországnak húsz év alatt nem sikerült magát köztársaságként elhelyeznie a szimbolikus politikai mezőben: az állami címerünk koronás, a kitüntetéseink tiszti-meg lovagkeresztek.” Ez a megállapítása tagadhatatlanul igaz. Sajnos erre, az ismert gyakorlat és a szándékosan ködösített elképzelések szerint az egypártrendszerként alkotmányozni szándékozó magyar parlament sem ígér megoldást sőt, igyekszik a köztársaságot autokratikus koronás köztársaságként bebetonozni, a köztársasági államformát feledtetni, azt csupán jelzős szerkezetté degradálni. Az ilyetén való alkotmányozással nemcsak a demokratikus jogállamiság, hanem a klasszikus köztársaság, annak értékei kerülnek veszélybe, akkor is ha elfogadnánk, hogy az a többség nevében történne.

A többségi diktatúra ugyanis a demokrácia valós ellensége, a többség elkopik, de a létrehozott autokratikus rendszer megmarad. Most a többség nevében kormányzó, korlátlan felhatalmazására minduntalan hivatkozó, egyszemélyi vezetés alatt álló új állampárt építi autokratikus rendszerét, igyekszik jobboldali elődeihez híven kisajátítani demokratikus hagyományainkat, de az ezekhez tartozó nemzeti jelképeinket már nem meri vállalni, ahhoz túlságosan jobbra ment, holott 1989-ben Orbán és csapata ellenzékben még a Kossuth-címer mellett voksolt. Most szemezgetnek, megkísérlik összemosni a kereszténységet, a szentkoronát és az ezekkel semmilyen összefüggésben nem álló 1956-os forradalmat. Nem kis részben éppen az utóbbi évszázadok szűklátókörű jobboldali politikus elődeik tevékenysége miatt is, a határainkon kívülre került nemzettársaink megosztásával igyekeznek nacionalista húrokat pengetni, céljaiknak megfelelő nemzeti mítoszokat ébresztgetni, a számukra nem megfelelőeket pedig elhallgatni. Lebegtetik a határon kívüli magyarok állampolgárságával esetlegesen járó szavazati jogot, amely nézetem szerint alaptalanul és indokolatlanul végképp megosztaná a határon belül maradt és a kívül rekedt magyarságot, nem beszélve annak ma még kiszámíthatatlan külső hatásairól.

Elnézem a közelmúltban a sajtóban megjelent képet: székely magyarok térdepelnek a parlamentben a Szentkorona előtt, őszinte meghatódottsággal. Mélységesen együtt érzek velük, de nem tudom elhessegetni fejemből a gondolatot, vajon ezek a székelyek tudják-e, hogy ezzel a koronával magyar királynak is felkent császárnő nevében mészároltak le 1764-ben Mádéfalván mintegy ötszáz székelyt. Ez a magyar történelembe „Mádéfalvi veszedelem”, székelyölés (siculicidium) néven ismert. Ennek a székelység számára még tragikusabb következménye, hogy hatására megindult a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, így létszámuk lényegesen csökkent, amely ma is jelentősen mérsékli területi autonómiájuk iránti igényük sikerét. Szerintem ennek a tragédiának a hatása a székely tudatnak ma is meghatározó eleme kell legyen, éppúgy mint az összmagyarságra nézve szabadságharcaik, forradalmaink idegen hatalmak általi leverésének következményei, a magyarság hatalmas vérvesztesége, legjobbjaink kivégeztetése, mártírjaink számának növelése, nem kevésbé ezáltal gazdasági és polgári fejlődésünk jelentős visszavetése. Haladó nemzeti hagyományainkat függetlenségi és szabadságharcaink sorozata képezi!

A történelmet nem elég megtanulni, megérteni is kell. Lényeges múltunk ismerete, de olyan lesz a jövőnk amilyen múltbéli hagyományainkra építjük. Ha köztársaságként helyezzük el Magyarországot a szimbolikus politikai mezőben akkor nagyobb az esély hogy afelé is

haladunk. Személyes élettapasztalatom szerint bár 1989-óta formailag jogállam vagyunk, tartalmilag csak afelé haladtunk és remélhetőleg haladunk továbbra is. Ugyanez vonatkozik a köztársaságra is. Nincsen a franciákéhoz vagy a spanyolokhoz mérhető köztársasági hagyományaik, de a köztársaságnak Magyarországon már nincs alternatívája!

Évtizedek óta hivatásszerűen olyan területen dolgoztam ahol az átlagembernél jobban megismerhettem a szimbólumok jelentőségét, mély tartalmát. Állami szinten ezek egyik legfontosabbika a címer, mint az ország jelképe, történelmének szimbóluma. Ezért csalódott voltam amikor a harmadik köztársaság alkotmányának a nemzeti jelképekről szóló XIV. fejezetében a Magyar Köztársaság történelmi jelképeként kialakult magyar címer leírását azzal a mondattal zárták, hogy „A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik”. Amennyire örömmel töltött el, hogy a kommunista diktatúra két nemzetietlen címerét követően, nemzeti függetlenségünk visszaállásával visszahelyezték jogaiba az évezredes történelmünk során kialakult címerünket, úgy aggodalommal és gyanakvással töltött el, hogy az új köztársaság alkotmányát megalkotó pártok képviselői nem merték, vagy nem akarták vállalni haladó történelmi hagyományainkat és a jelképeinket illetően hamis köztársaság mellett voksoltak. Nagy hallgatás övezi, hogy a koronás címerre voksoló MDF, a KDNP és a Kisgazda párti többségi képviselőkkel szemben az akkori Orbán Viktor és Fideszes csapata is a Kossuth-címert támogatta. A harmadik köztársaság az első kettővel ellentétben így lett éppoly felemásan koronás köztársaság, mint ahogy a Horthy korszak király nélküli királyság.

A koronát már a magyar szabadságharc idején az 1849-es trónfosztáskor Kossuth-ék levették a magyar címerről, ezóta beszélünk Kossuth-címerről, amely nevét nemcsak Kossuth kormányzóvá választása miatt kapta, de 1823-ban már ügyvédi oklevelén is a korona nélküli címert használta. (Egy Debrecenben ma is álló emléktáblán a trónfosztást is köztársasági eseményként értékelik.) 1918-ban az első köztársaság, 1946-ban a második köztársaság is a Kossuth-címert tette állami címerré Az 1956-os forradalom idején a Kossuth-címert a közakarat élesztette fel, és a forradalmi események hatására lett hivatalos címerünk az 1957-es új törvényi szabályozásig. A magam részéről én még most is az 1957 tavaszán az akkori Nemzeti Színház előtt vásárolt Kossuth-címert használom minden március 15-én a kokárdám közepén.

Megjegyzem, ha körülnézünk a hasonló történelemmel rendelkező környező országokban, az osztrákok, csehek, lengyelek a köztársasági államformát választva mind megtartották történelmi jelképeiket, de elhagyták azokról a királyság időszakában használt koronás ábrázolást. Mellesleg korunk a szimbólumok egyszerűsítését is igényli.

Sajnálatos, a magyar történelmi események nemzetközi hatását sokszor elhomályosítja egy-egy nagyobb nemzetközi esemény, mint például az 1956-os forradalmunkét a szuezi válság. Gyakran jut eszembe, hogy miért nem tudott az első világháború körül egy kadétiskolában olyan haladó szellemű, kellő magyar történelmi tudattal rendelkező, bátor és elhivatott, fiatal tiszti csapat kialakulni, mint húsz évvel ezelőtt a Bibó kollégiumos Fideszesek, akik az ifjú törökökhöz hasonlóan meg tudták volna szervezni az új Magyarországot, a Magyar Köztársaságot. Biztos másképp alakult volna a trianoni diktátum és talán nem kellene ma

újra féltenünk késve jött köztársaságunkat. Ma sajnos ez a helyzet, féltenünk kell, mert elvet váltott az el sem jött csapat! Húsz év alatt többet kellett volna tenni a köztársaságért, talán többen lennénk köztársaságpártiak. Nem szívesen hivatkozom név szerint mai politikusokra, de a köztársasági eszmét az elmúlt években leginkább Gyurcsány Ferencben véltem felfedezni.

Visszatérve mondanivalóm céljához, a Kossuth-címer jogi értelemben ma szabad jelzés, legyen az a haladó, demokratikus hagyományainkhoz hű, a demokratikus köztársasági eszmét őszintén valló emberek, pártállástól független jelképe, ünnepeljük vele nemzeti ünnepeinket március 15-ét és október 23-át. Legyen jelképe a szabad sajtóért újra vívott harcnak, az alkotmány-diktátum elutasításának.

Budapest, 2011. március

Fehérvári József ”

Utószó egy év távlatából

Kicsit magamról. Az 1956-os forradalom idején 15 éves, tehát a legfogékonyabb korban lévő kispesti kamasz voltam, akit már akkor és azóta is foglalkoztattak a magyar sorskérdések. Az átélt forradalom életre szólóan meghatározta sorsomat, később amikor egzisztenciális előmenetelem függött tőle, akkor sem léptem be az MSZMP-be. Voltam a MOM-ban műszerész tanuló, a kubai válság idején tényleges katona, az ELTE jogi karának hallgatója, majd jogtanácsos, ügyvéd, ma pedig kisnyugdíjas.

Már érett férfikoromra kialakult bennem a magyar társadalommal kapcsolatban egy sajátos értékítélet, mely akkor úgy fogalmazódott meg bennem, hogy a hülyék társadalmába születtem, melyben igazi kultusza csak a kontárságnak van. Aki ezt műveli és jól el tudja adni, annak nálunk mindig akad támogatója. Ennek okait nem tudom, csak érzem, a szabadság hiánya, kései és mindig félbemaradt polgárosodás, feudális maradványok, szolgalelkűség és a magyar átok, az antiszemitizmus. Igazolva láttam sejtéseimet, amikor elolvashattam Bibó műveit, különösen az eltorzult magyar alkatról szóló tanulmányát.

Visszatérve tavalyi cikkemhez először is azt szeretném tisztázni, hogy bár fenti témához való hozzászólásom apropóját Gerő András által az idézett interjúban mondottak adták, írásom nem az általam is nagyra tartott kiváló történésszel való vita szándékával született, megítélésem szerint, véleményével ő is inkább provokálni akart. Ami megragadott és írásra késztetett az a rendszerváltás utáni politikai elitnek címzett, szemrehányóan őszinte mondata, mely szerint „Magyarországnak húsz év alatt sem sikerült magát köztársaságként elhelyeznie a szimbolikus politikai mezőben,” valamint az identitáshiányra való figyelemfelhívása.

A másik, a királyság mint államforma esetleges visszaállításának kísérlete, amit a magam részéről elleneznék, legitimitási problémákkal is járna, hiszem a Habsburgok sosem mondtak le a magyar trónról, ezért neveztem az államforma váltást Habsburg restaurálási kísérletre való felhívásnak.

A királyság visszaállításának egyébként sem lenne kellő támogatottsága Magyarországon az már a múlté. Bár a Fidesz által elfogadott egypárti alaptörvény is már csak felemás köztársaságot deklarál, azt is kellő társadalmi elfogadottság nélkül. Szerencsére jobbikos javaslatra alkotmány helyett alaptörvénynek nevezi, így, bár ugyanarról van szó, mégsem alkotmányként kell róla beszélnünk. Az alaptörvénybe úgy próbálja meg visszacsempészni a múltat, hogy, annak rendelkezéseit a soha írásba nem foglalt történeti alkotmánnyal és a Szent korona tannal összhangban rendeli alkalmazandóknak. A gyakorlatban pedig egy vezérelvű, autokratikus Magyarország kialakításának vagyunk tanúi. Orbán nem akarhat királyságot, mert akkor nem ő mondhatná meg ki legyen a király!

Egy év történelmi távlatban nem nagy idő, de ebben az egy évben történtek a magyar demokrácia leépítése szempontjából történelmi jelentőségű döntések. Ebben a folyamatban a jogállam fékjei, ellensúlyai leépítése, a köztársaság gyakorlati megszüntetése a leglényegesebbek. Ezen különösen lényeges változások mellett, tekintettel arra is, hogy a címer most nem is változott, a felületes olvasó számára talán ez a téma nem is tűnik olyan fontosnak. Olimpikonjainkra a Rákosi-és a Kádár-címeres mezben is büszkék voltunk gondolják és ez Önmagában igaz is. Ezzel a nézettel azonban vitatkozom! A címer jelkép, egy ország történetének egyik legfontosabb szimbóluma. Magyarország címerének változásai is nemzeti sorsfordulókat tükröznek. Éppen ezért a köztársaság identitását nem lehet a királyságra utaló koronás címerre építeni.

1989-90-ben, a mindig is várt szabadság, melyért elődeink küzdöttek, a világpolitikában bekövetkezett számunkra kedvező változások hatása alatt váratlan gyorsasággal hullott az ölünkbe. A demokratikus választáson többséget szerzett jobboldali pártok egyes csoportjai az államforma szempontjából a köztársaságnak nem látták alternatíváját, ezért azt ideiglenesen elfogadták, de annak történeti címerét „megkoronázták.” Egy jelképétől megfosztott köztársaságot könnyebb lesz majd egyszer, az 1944 előtti állapotokhoz visszaidomítani, gondolták. Igazuk lett, ma ez a valós jelszó: vissza az 1944 előtti állapotokhoz. és ez nemcsak a Kossuth tér akkori állapotának a visszaállítására, hanem hasonló politikai rendszer kialakítása, minden a magyar progresszióhoz, a köztársasághoz kötődő jelkép eltávolítására vonatkozik.

A harmadik köztársaság tehát már megalakulásakor súlyos sebet kapott, melynek orvoslására a rendszerváltást követő gazdasági-társadalmi problémák mellett lehetőség nem látszott alkalom sem adódott. Megítélésem szerint a jobboldal egyes prominensei sosem akarták a köztársaságot, a baloldal ezt nem vette észre, vagy nem tartotta fontosnak az ellene való fellépést. (Emlékezzünk, az Antall kormány illetőleg jogutód politikusai közül, később hányan vallották be, nyíltan vagy burkoltan horthysta meggyőződésüket.)

Antall József felismerte az ellenzékéhez tartozó Orbán csapat tehetségét és minden korlát nélküli hatalomvágyát. Antall jól ismerte a magyar társadalmat, ezért a halálos ágyához hivatott Orbánnak feltehetőleg arról beszélt, hogy a magyar társadalom alkalmatlan a liberális eszmék tartós befogadására, ugyanakkor még mindig fogékony a múltba merengő nacionalista szélsőjobbra és antiszemitái sem hajlandók belátni, hogy a holocaust után mást jelent az antiszemitizmus. Orbán vette a lapot, a hatalom megszerzésére irányuló elhivatottságán kívül különösebb elvei nem lévén kimondta a jobbra tartást és csapata hűen követte. A Fidesz vezérkarának már egyébként is bérlete volt a „damaszkuszi útra.” Orbán lett a megkérdőjelezhetetlen vezető, és a jobboldalba tömörült minden, akár reakciós irányzat érvényesülésének is helyet adott, éppúgy mint a megtért kommunista vezetőknek. A zömmel MSZMP-és szülőktől származó, a késő kádári időszak kedvezményeit élvező Fideszesek, gátlástalanul és gyűlölködve kommunistáznak, közben ma a jobboldal vezérpártjaként, a demokratikus pártok közül szinte egyedüliként, pártközi kapcsolatot tartanak fenn a Kínai Kommunista Párttal. Nyilvánvalóan szimpatizálnak a diktatórikus irányítás alatt elért kínai gazdasági sikerekkel, ezzel is igazolva láttatják központosító törekvéseiket. Közben, az Európai Unióval szemben gátlástalanul terjesztik és erjesztik a magyar társadalomban egyébként is meglévő euroszkepticizmust.

Orbán nem nagy gondolkodó, de kiváló és kitartó taktikus, igazi Lenin tanítvány !.

Idézek két, Orbán Viktorról szóló, szerintem találó megállapítást. Bozóki András párttársa Orbán első országlását követően 2002-ben ezt mondta róla: „Mintha semmi sem lenne drága a hatalom megtartásáért, mintha belső gátak, gátlások és normák a legkevésbé sem korlátoznák őt céljai elérésében.” A másik, 2011-ben a Népszabadság Fórum rovatában olvastam a következő jellemzést. „Senki sem gondolja, hogy Orbán zsarnok lenne sokkal inkább egy megszállott ember ő, aki elvesztette az intellektuális éleslátás képességét, s bezárkózott saját világába, ahonnan képtelen már kilépni.” (Sajnos csak a jellemzés szövegét jegyeztem le, a szerző nevét nem, ez úton is elnézését kérem.)

Képzeletben visszahelyezem az Orbán féle mai jobboldalt, ahová tartanak, a Horthy rendszerbe és az akkori nemzetközi körülmények közé és felteszem magamnak a kérdést. Vajon ők is elküldenék a hadüzeneteket az akkori nagyhatalmaknak az ország teljes pusztulását kockáztatva és lenne hozzá társadalmi bázisuk? A válaszom: sajnos, a kérdés mindkét részére vonatkozóan, igen! Bibótól szabadon idézve, Magyarország társadalmi és kulturális fejlődése még mindig nem ért el arra a fokra ahol a közösségi érzelmek teljes és tömeges demokratizálódása megtörtént. A demokratikus forradalom tehát ma is esedékes. Szerintem a kurucosság haladó nemzeti hagyományaink része volt, ezért azt ne hagyjuk kisajátítani a mai kuruckodó labancoknak.

Visszatérve a Fidesz identitáspolitikájához, nem lehet nem észrevenni a köztársasági eszme szisztematikus rombolását kisebb és nagyobb ügyekben egyaránt, legyen az közterület, vagy éppen kitüntetés elnevezéséből a köztársaság szó száműzése. Szegény néhai Wojtyla pápa rossz keresztapát kapott a Fidesztől, mert a negyedik köztársaság majd nem engedheti meg magának, hogy az egykori köztársaság tér nevét ne állítsa vissza. Ma kizárólag a demokratikus szövetségi rendszerekben (EU, NATO )való korábban önkéntesen vállalt tagságunk, itt is csak a gazdasági ráutaltságunk miatt, szab bizonyos határt a demokráciát leromboló egypárti Fidesz törekvéseknek.

Mint említettem, Orbán Viktor liberális demokrata korszakában a rendszerváltáskor a köztársaság címereként a Kossuth-címer mellett voksolt. Meg is rótta emiatt később, a már jobboldali vezérként tündöklő Orbánt, az ’56-os forradalmárként elítélt szentkoronás Wittner Mária, akiből Orbán, talán engesztelésül, Fideszes parlamenti képviselőt csinált. Azt nem értem, hogy nevezett képviselőnő miként tudja összeegyeztetni ’56-os forradalmiságát a Szentkorona iránti buzgóságával, (Szentkorona a köztársasági címeren, a Szentkorona napjára tett javaslata, stb.) A forradalom alatt a Kossuth-címert a közakarat élesztette fel és vált a lyukas lobogó mellett a forradalom hivatalos címerévé, ha csak néhány hónapra is. Az ’56-os forradalom céljai egyébként is teljesen más irányba mutattak, mint amit a Szentkorona jelképez. Avagy az ő forradalmiságának már akkor is más tartalma volt? Vagy ma már csak lépést akar tartani jobbikos képviselőtársaival? Mindenesetre személye nem tekinthető a forradalom jelképének.

Az 1848-49-es forradalmunk és szabadságharcunk idején a trónfosztáskor Kossuth javaslatára vették le a koronát a magyar címerről. Erre valamint arra is tekintett, hogy Kossuth már korábban is használta ügyvédi pecsétjén azt, a népnyelv azóta Kossuth-címernek nevezi a korona nélküli címert, melynek pajzs alakja kissé eltér a most hatályos címerünktől. Vajon Kossuth módosította azt? Nem, történeti bizonyítékok vannak arra, hogy már a középkorban, feltehetőleg miután a király és az ország címere elvált egymástól, az ország címere korona nélküli volt. A sárvári múzeum térképtárában eredetiben láthatjuk Magyarország XVI. századi ”HVNGARIAE DESCRIPTIO.WOLFGANGO LAZIO AVCT". felirattal ellátott térképét, annak bal felső sarkában Magyarország címerével, amely nem tartalmazza a koronát. Az Interneten keresve a latin feliratot beütve megjelenik az idézett térkép, melyet azért ide is mellékelek.

A Kossuth-címer néven közismertté vált címer tehát nem Kossuth alkotása, hanem Magyarország történeti címere, mely királyság államforma esetén később koronás lett, köztársaság esetén korona nélküli Ilyen egyszerű, ha nincs a jelképpel kapcsolatos hátsó szándék. Ilyen hátsó szándéka volt Horthynak a király nélküli királysággal kapcsolatban (fiát szándékozta a trónra ültetni). A koronás címeres köztársaság hívei kapcsán én is rejtett hátsó szándékot sejtek a fent kifejtettek szerint.

A demokratikus köztársaság őszinte híveinek címere, legyenek azok jobb vagy baloldaliak, a korona nélküli történeti magyar címer kell legyen. Ha valaki esetleg nem Kossuth párti, ez nem lehet ok a címer ügyében való ellentétes döntésre, mivel a köznyelvben Kossuth-címerként elterjedt címer a valódi magyar történeti címer, annak megalkotója nem Kossuth volt, ő csak felelevenítette annak használatát.

A köztársaság identitásának kialakítását és erősítését a magyar történeti címerre alapozott, haladó nemzeti hagyományainkra kell építeni. Ezért változatlanul az a véleményem, hogy jó lenne, ha minden demokrata, demokratikus párt és mozgalom a Kossuth-címert választaná és használná azt a köztársaság címereként, ezzel megkülönböztetve magát a szélsőjobbtól és a feléjük kacsingató autokratikus rendszer híveitől, egyben első szimbolikus lépése lehetne a demokratikus erők összefogásának. Az MSZP már elkötelezte magát történeti címerünkkel, a köztársaság szimbólumával !

Minden nemzeti jelképnél nagyon fontos, hogy az állampolgárok ne csak ismerjék, hanem azonosulni is tudjanak vele. Ebből a szempontból szerencsésebb helyzetben vagyunk nemzeti zászlónk tekintetében, ezt a kommunista rendszerek sem merték megváltoztatni, azzal, ma minden magyar azonosulni tud, annak ellenére, hogy nemzeti zászlónk sokkal fiatalabb történeti címerünknél

Történeti címerünk elemeinek kialakulásával a címertan foglalkozik. E körben csak utalok arra, hogy annak elemeit képező valószínűleg bizánci hatásra visszavezethető kettős kereszt, valamint a hármas halom már nem csupán magyar szimbólum, ezek átszínezve, a szlovák címernek is részei.

2012. március

Fehérvári József 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.