A Fidesz–KDNP-s kétharmad által elfogadott és a magyar társadalomra ráerőltetett alaptörvényben megtestesített autokratikus rendszer felkeltette az igényt egy új magyar köztársaság, a negyedik köztársaság létrehozására. Ennek egyik megnyilvánulása a demokratikus ellenzék által szervezett tüntetéseken, megemlékezéseken, a résztvevők által spontán módon használatba visszahozott, később az ellenzéki pártok által is átvett (MSZP, Együtt–PM, 4K!) a köztudatban Kossuth-címerként ismert, korona nélküli címer. Megjelent visszaállításának igénye az új köztársaság felségjelvényeként is.

Ugyanaz a folyamat játszódott le, csak persze lassabban, mint 1956-ban, amikor a forradalom vihara néhány nap alatt, kisöpörte jelképeink közül a gyűlölt Rákosi-korszak címerét. A Kossuth-címert akkor is a közakarat élesztette fel. A forradalmat 15 évesen éltem át, és semmi jelét nem láttam annak, sem akkor, sem később, hogy bárki is a koronás címert akarta volna visszahozni. Most alapjaiban más a helyzet: arra keressük a választ, köztársasági államformánk identitása épülhet-e a királyságot jelképező koronás címerre. Az elmúlt két évtized is bizonyította, nem! 1989-ben a rendszerváltásból győztesen kikerült pártok képviselői a koronás címerre szavaztak. Akkor Orbán Viktor és fideszes társai a Kossuth-címer mellett tették le a voksukat.

A királyság címerére nem lehet a köztársaság identitását építeni. Ezt 1848-ban is így gondolták. A radikális köztársaságpártiak újságja, a Márczius Tizenötödike címerrel kapcsolatos álláspontjából egyértelmű, hogy az újság köré csoportosuló köztársaságpártiak a koronás címerben a királyság, a korona nélküliben a köztársaság szimbólumát látták.

A magyar címer történetét két kiváló – vélhetően egymástól eltérő politikai beállítottságú – heraldika történész egy-egy publikált művén keresztül igyekszem röviden áttekinteni. Ezek: Laszlovszky József: A magyar címer története (1989. Magánkiadás) és Bertényi Iván: „A Kossuth-címer” (Rubikon 2012/12 szám.).

Témánkhoz a koronás és korona nélküli ún. kiscímer története tartozik. Utóbbi a köznyelvben mint Kossuth-címer vált ismertté, elsődlegesen a trónfosztást kimondó 1849. április 14-i Függetlenségi Nyilatkozat alapján, mely szerint az állam címere a korona nélküli, úgynevezett Kossuth-címer lett. A nagy és középcímer a történeti Magyarország I. világháború utáni felbomlásával aktualitását vesztette, ábrázolása a korábban, főként a kiegyezés után épült közintézményeken maradt fenn.

A Laszlovszky József által jegyzett A magyar címer története című mű tárgyilagosan tekinti át a magyar címer törtét. Nem foglaltak állást sem a koronás sem a korona nélküli állami szimbólum mellett, azt meghagyta a politikának.

Bertényi Iván viszont, a Rubikon történelmi havilap múlt év decemberi, „A Kossuth-címer” cím alatt megjelent cikkében nem marad semleges, sőt álláspontját történelmi csúsztatással is igyekszik érvényre juttatni. Cikkét a következőképpen vezeti be:

„Méltán keltett figyelmet egy közelmúltban feltűnő címerhasználat, amely a Magyarország Alaptörvénye I. cikkében meghatározott, pajzson nyugvó magyar Szent Koronával ábrázolt államcímerünket »megcsonkítva«, korona nélkül jeleníti meg. Használóinak kommunikációja szerint ez majd a »Kossuth-címer«, a politikai célként

megjelölt »IV. köztársaságra« utaló jelkép kíván lenni.” A szerző cikkében azt tekinti fő kérdésnek, hogy egyértelműen köztársaságot jelképez-e egy korona nélküli címer és királyságot egy koronás? Továbbá, milyen volt Kossuth Lajos viszonya ezekhez?

Az első válasz: igen! A koronás címer királyságot jelképez, ha a királyságból köztársaság lesz, az állam jelképéről leveszik a koronát és legfeljebb a múltra utaló jelképként hagynak a címerben valami arra utaló jelet. Ez a heraldika szabályai alapján nem bírálható el. Az állam belső szuverenitásából következik, hogy az államformaváltást az állam felségjelvényében is kifejezésre juttassa.

Az 1848-as forradalom republikánusai a koronában az osztrák–német királyság szimbólumát látták. Táncsics szerint a korona „tétessék a Nemzeti Múzeumba, mint régiség”, de „német családbeli embernek fejére ne tétessék soha”, s a királyságot – mint államformát – eltörlendőnek tartja.

A Magyar Királyság ezeréves történelméből az utolsó, mintegy négyszáz évben, a korona nem tétetett magyar fejre, azt végig a Habsburgok birtokolták, akikkel szemben a magyarság szinte folyamatosan függetlenségi harcot folytatott, hol fegyveresen, hol alkotmányjogi 

küzdelem formájában. Az alkotmányjogi küzdelemben jelentős szerepe volt a címerhasználati vitáknak is. Bertényi Iván cikkében hivatkozott téma a „heraldikus” Kossuth. Idézem, „Megfelelő-e az utóbb az emigráns Kossuth által is elvetett korona nélküli kiscímer arra, hogy az ún. IV. köztársaság felségjelvénye legyen? A kérdést válaszolja meg az olvasó!” – írja.

Az állítás, hogy Kossuth az emigrációban elvetette volna a korona nélküli kiscímert, valótlan. A cikkében használt kép alatti felírat „Kossuth visszatérése a koronás címerhez: ötforintos »banknóta« koronás középcímerrel (1860)”, a cikk szövegében pedig „az emigráns Kossuth által is elvetett korona nélküli kiscímer” szerepel. Tehát ha a szövegben kiscímer, a lenyomat alatt középcímer olvasható, még tévedésként talán elfogadható lenne, de akkor mire vonatkozik a „Kossuth által is elvetett” kitétel? Nem, nem tévedés, nem elírás, hanem csúsztatás egy olyan mondatban, amely után a szerző, arra kéri az olvasót, a kérdést válaszolja meg saját maga. De előtte félrevezeti azzal a valótlan állítással, hogy az emigráns Kossuth maga is elvetette a korona nélküli kiscímert! (tehát a Kossuth-címert!?) Azzal zárja eszmefuttatását: „A »Kossuth-címer« mellett egyetlen érv hozható fel: 1956 felkelői heraldikai ismeretek hiányában (ami aligha róható fel nekik) így nevezték a magukénak vallott korona nélküli kiscímert”. No comment.

Laszlovszky József A magyar címer története című könyvének szerzői tudományos igénnyel, tárgyszerűen mutatják be a magyar címer történetét, különválasztják az eredetmondákat a történelmileg is bizonyított tényektől. Az Árpádok eredetmondájában fontos szereplő a turul, de a Képes Krónika festője, jó négyszáz évvel a leírt események után pajzsra helyezve, címerként ábrázolja azt. Hasonlóan anakronisztikus Szent István ábrázolása a Képes Krónikában kettős keresztes címerrel. A kettős kereszt, csak később jelent meg, III. Béla korában. A visszavetítés jelensége, jól ismert a korona történetéből is. A középkori ember nem kételkedett abban, hogy a Szent Korona első királyunk, Szent István uralkodói jelvénye volt. Bár a magyar korona története máig vitatott, egyértelmű, hogy nem kapcsolhatjuk államalapítónk személyéhez, mutat rá a szerző.

Az interneten találtam rá a középkori Magyarország térképét ábrázoló 1587-es rézmetszetre, melynek bal felső sarkában a korona nélküli magyar címer található. A térkép készítője Lazius, Wolfgang (1514–1565). A térkép megnézhető az interneten: HVNGA-RIAE.DESCRIPTIO.WOLFGANGO. LAZIO.AVCT. Tehát, 1587-ben még korona nélküli címerrel jelölték Magyarországot. A címerben hármas keresztet használ a rajzoló, de ebben a korban az ilyen „elírások” még 

gyakoriak voltak. Figyelemre méltó a címerpajzs alakja, szinte egyezik a mai Kossuth-címerével, tehát ez utóbbi pajzsformának is több évszázados múltja van.

Történetileg joggal állíthatjuk, hogy előbb volt a korona nélküli címerünk, mint a koronás, az előző, tehát nem Kossuth találmánya, de egy köztársaságban mindenképpen helyénvaló.

A szerző védjegyjogász

HOGYAN TOVÁBB, DEMOKRATÁK ! ?
Köztársaság Napi gondolatok.

Az elmúlt év vesztes választásait követően, több megjelent írás bevezetőjéből kiérződött Petőfi „Európa csendes…című verse alapján,hogy Magyarország újra csendes, elzúgtak választásai. A vélelmezett csendhez képest kellemes meglepetésként ért a civilek által, a netadó ellen szervezett rendkívül sikeres tüntetés Budapesten és néhány vidéki városban, valamint az azt követő civil mozgolódások. Mindez felhívta a figyelmet, van a civil társadalomban mozgósítható demokratikus erő és nem baj ha indulásukkor másképp vélekednek a pártokról és a rendszerváltásról.

Magyarország története, államformáját tekintve, sajátosan alakult és a társadalmi közmegegyezést illetően máig nincs lezárva. Például, Olaszország 1946-ban lett köztársaság, ma is az, működik és senki nem kérdőjelezi meg létét. Ekkor hazánkban 1946 február elsején már a második köztársaságot kiáltották ki, amelyet három év múltával a proletárdiktatúra szűntetett meg. Államalapító királyunktól számítva, mintegy ötszáz évig a Magyar Királyságot többnyire az ország integritását és érdekét is figyelembe vevő királyok irányították. A mohácsi vész és az azt követő 150 éves török uralom mindezt megszakította. (Akit országunk akkori valós helyzete érdekel, javaslom olvassa el Jókai Mór „Fráter György”című történelmi regényét.) A három részre szakított ország mintegy egyharmadán fennmaradt a Magyar Királyság az első világháború végéig, de most már folyamatosan, idegen királyok, a Habsburgok uralma alatt. Az 1848. március 15-i forradalom győzelme tette lehetővé, hogy a nemzeti színről és az ország címeréről megszülessék Magyarországon az első törvény, a 21. törvénycikk , amely így hangzott: „1.§.A nemzeti szín és az ország czímere ősi jogaiban visszaállíttatik.”Évszázadok óta először az 1848-49-es szabadságharcban küzdöttek magyar katonák nemzeti zászló alatt, hazájuk igazi érdekeikért, a társadalmi haladás, a szabadság, a nemzeti függetlenség ügyéért. Majd a trónfosztást követően Kossuth-ék levették a címerről a koronát. Ekkortól hívjuk a korona nélküli kiscímert Kossuth-címernek!

A szabadságharc leverését és a kiegyezés utáni békés évtizedeket követő, elvesztett háború után az Osztrák-Magyar Monarchia darabjaira hullott, melynek fő vesztese trianonnal, a nemzetközi jogalanyisággal, még kevésbé a nemzetközi ismertséggel sem rendelkező Magyarország lett. Az 1944. évi állapotába visszaépített Kossuth téri szoboravatásnál tartott Orbán beszéd kapcsán jutott eszembe, hogy Ferenc József császár és király, a népeihez intézett szózatában „Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam” kezdetű Bad Ischlben papírra vetett híres kiáltványt, az uralkodó mellett, Tisza István is aláírta, így ketten viselték a felelősséget azért a bizonyos meggondolásért és megfontolásért. Erre is tekintettel talán jobb lett volna, nem visszaállítani Tisza miniszterelnök szobrát. Visszatérve köztársaságainkhoz, első köztársaságunkat az osztrák köztársasági kinyilatkoztatást követően, 1918. november 16-án kiáltották ki, címereként a Kossuth-címert választották. 1956-os forradalomban a Kossuth-címert a közakarat élesztette fel, majd ez lett hivatalos címerünk az 1957-es új törvényi szabályozásig.
Az 1989-90-es rendszerváltáskor komoly vita tárgyát képezte a címerválasztás, 24 ellenzéki szervezet-köztük- az MDF, a Fidesz és az SZDSZ-közleményben követelte a Kossuth-címernek mint „ezeréves államiságunk, szabadságunk, nemzeti önrendelkezésünk és forradalmaink megtestesítőjének” a visszaállítással. Ez volt tehát a többségi ellenzéki vélemény 1989 januárjában. Az év során azonban, ahogyan a kormányzó párt egyre inkább hajlott a Kossuth-címer elfogadására, úgy bomlott fel a címer kérdésében az ellenzék korábbi egysége. Az akkori Magyar Nemzet 1989 október 29-én a legtekintélyesebb történészek véleményét közölte, mely szerint forradalmaink „1848 és 1956 jogfolytonosságának, a köztársasági és függetlenségi eszmének az úgynevezett Kossuth-címer felel meg a legjobban –vagyis az ívelt pajzsú, korona nélküli kiscímer Eléggé egyedülálló lenne, ha egy köztársaság címerében a korona jutna uralkodó. pozícióba.” Manapság keveset hallani róla, de a Magyar Köztársaság címeréről 1990. január 7.-re népszavazást írtak ki . Ha ez megtörtént volna, meggyőződésem, ma a Kossuth-címer lenne köztársaságunk jelképe és nem lenne állami szintű identitási problémánk. A népszavazást azonban nem tartották meg, kiírását visszavonták, végül csak harmadik nekifutásra 1990. július 3-án a honatyák némi meglepetésre, tekintélyes többséggel –az 1848-as és 1956-os hagyományokkal szemben –a koronás címer mellett döntöttek ! ? Egy neves demokrata meggondolatlan, de elhíresült mondása szerint „mindegy, hogy korona vagy svájcisapka van a címeren csak zárják már le az ügyet, és foglalkozzanak fontosabb dolgokkal”.A honatyák elbagatellizálták a címerügyet, nem ismerték fel annak az államformára gyakorolt determináns hatását, így a Kossuth címer a pártpolitikai viták áldozata lett! A magam részéről nem osztom azt a nézetet, mely szerint az elmúlt 25 évet ki kell törölni történelmünkből. Szerintem vívmányait, meg kell tartania, a rendszerváltás alkotmánya megteremtette a liberális parlamenti demokrácia alapját, a fékek és ellensúlyokkal egyetemben, de ez nem jelentheti azt, hogy a köztársaság címerének megválasztásakor történt hibát ne kellene kiküszöbölni.

Az identitás-és autoritás hiányából adódó problémák nem azonnal, hosszabb távon jelentkeznek, a társadalom nehezen ismeri fel azokat, ezért nagy a felelősségük a társadalom demokratikus oldalán álló gondolkodóknak, hogy az észlelt jelenségre felhívják a figyelmet

Gerő András történész szerint az országban autoritáshiány van, „Magyarországnak húsz év alatt sem sikerült magát köztársaságként elhelyeznie a szimbolikus politikai mezőben: állami címerünk koronás, a kitüntetéseink tiszti-meg lovagkeresztek.” .(HVG 2010. december 25.)

Haraszty István képzőművész : „1990-ben nem így képzeltem el az azóta eltelt lassan két és fél évtizedet. Nem hittem volna, hogy az ország ennyire a múltjába réved, hogy újra a koronás címer lesz a jelképe, hogy az igazi hazafiság helyét a magyarkodás veszi át, hogy ilyen erővel tör a felszínre a 40 évig lappangó antiszemitizmus.”(HVG 2014.december 30.)

Berend Nóra történészprofesszor, Cambridge : „A Veritas Történetkutató Intézet a legjobb példa rá, hogyan próbálják a történelmet a megértéshez vezető út helyett a tömegbutítás és önlegitimáció eszközévé tenni……Meg lehet tenni egy középkori tárgyat a magyar állam jelképévé, de azt nem lehet előírni, hogy milyen érzést keltsen külföldön .A külvilág nem ok nélkül furcsállja, hogy egy köztársaság jelképe éppen egy korona…..Ami egy rég letűnt kor önlegitimizáló szimbóluma volt, újra aktuálissá vált a Horthy korszakkal való folytonosság jegyében.”(Népszabadság 2014.január 31)

Még egy idézet mellyel már itt vagyunk a mában. Kaltenbach Jenő a Negyedik autokráciáról című cikke (Népszabadság 2014., július 23.) A szerző rámutatott, az elmúlt 150 évben a magyar közállapotokat és közgondolkodást három tartósan fennmaradt autokrácia határozta meg, a Ferenc József-i, a Horthy és a Kádári. A Fidesz KDNP a harmadik köztársaság után kiépítette a negyedik autokráciát, melyben most élünk. Rajtunk múlik tudja-e (hagyjuk-e) ezt konszolidálódni!. Jusson eszünkbe a ”miért hagytuk, hogy így legyen” saját magunknak tett szemrehányás és határozzuk el, ezután nem hagyjuk!. A demokratikus civil társadalom százezreire van szükség ehhez, jobb és baloldaliakra egyaránt. De mi az amit már most megtehetünk, amihez csak akarat és cselekvés kell. Fogadjuk el és használjuk a Kossuth-címert mindenhol ahol csak lehet, március 15-én október 23-án és egyéb alkalmakkor. Tűzzük ki célként, hogy a majd megalakítandó negyedik köztársaságunk állami címere ez legyen. Valódi köztársaságot csak erre lehet építeni. T iszteletben tartjuk a Szentkoronát, mint történelmünket végigkísérő tárgyat, de annak a nemzeti hitvallásba foglalt eszmei tartalmát elutasítjuk. Nem fogadjuk el az egyébként is meghaladott Szent Korona tant, nemzetünk döntő többségének elődei jobbágyok voltak, akik sohasem tartozhattak a Szentkorona alá.
Közjogi funkcióját illetően mértékadónak tartjuk az Alkotmánybíróság 26/2000. számú korábbi megállapítását, hogy „a Szent Koronára, mint tárgyra nézve az Alkotmány nem tartalmaz rendelkezést, Ebből következően a Szent Korona , mint tárgy, közjogi funkcióvak nem bír”.

Demokratikus, európai és köztársasági szellemiségű, XXI. századi alkotmányt akarunk. Tudjuk, ehhez ilyen szellemiségű civil polgárok tömegét kell kinevelni. Mivel az Orbán rendszer az ellenkező irányba tart és egyenlőre ők vannak hatalmon, sürgős a cselekvés, már így is sok időt vesztegettünk el. Az elmúlt 25 év alatt bebizonyosodott, a koronás köztársaság amely egyébként is, mosolyra késztet, szükségszerűen a köztársasági eszme eltorzulásához vezetett. Hagyjuk meg a Szentkoronát a szélsőjobbnak.! A korona a királyságot szimbolizálja, ezen már túlvagyunk, vagy mégsem ? Orbán legutóbb olyan alkotmánybírót küldött a testületbe, aki, ha közvetve is de nyíltan, a köztársasági államforma ellen nyilatkozott. Vagy új államformát javasol pl. Vezérség ? Na, kecskére káposztát bízni ?
Társadalmunk egy része ma sem tud arról, hogy tudományosan bizonyított, a Szentkorona ebben a formájában nem lehetett István királyunk fején. Emlegetik az ezer évet, de minek, abból semmi nem vész el a köztársasággal. A magam részéről vitatom, hogy a koronás címer lett volna Magyarország első címere, tehát mint az ország szimbóluma. Előbb a korona nélküli címer volt az országé, a korona pedig a királyé, ez idővel változott, egyesült? Legalább is egy 1587-es Magyarország térképét ábrázoló rézmetszet bal felső sarkában elhelyezett címer ezt tanúsítja. (A neten megnézhető: „.HVNGARIAE DESCRIPTIO, WOLFGANGO LAZIO AVCT.” A koronás címerünk legfeljebb néhány száz, de semmiképpen nem ezeréves. Ezen a térképen ábrázolt, vagy erről másolt korona nélküli kiscímer lehetett a minta Kossuth címerábrázolásának, az ívelt címerpajzsot illetően. A Kossuth-címer ívelt pajzs alakja tehát innen eredhet.

A rendszerváltáskor elhibázott címerválasztás mindenképpen legfőbb oka köztársaságunk identitáshiányának, melyhez a Fidesz színeváltozása nagyban hozzájárult. Megjegyzem, akkor Orbán Viktor is a Kossuth-címerre szavazott. Később gondolhatta, nem kell nektek a liberális demokrácia, majd alkalmazkodom hozzátok, és ezt tette.! Ez jó felismerés, de a megvalósítást illetően rossz útra tévedt, amelyről nincs visszaút.
Nem köztársasági párt létrehozásával érhető el a célzott változás, a köztársaság eszmerendszerének építése a feladat, és ez nem kevés! Az ezt elfogadó pártoknak kell ehhez alkalmazkodniuk, de ennek építése a civil társadalom feladata kell legyen. Mindez a Kossuth-címerre építve valósítható meg. Előre a demokratikus köztársaságért!

Fehérvári József
védjegyjogász

FELHÍVÁS A DEMOKRATIKUS ELLENZÉKI PÁRTOKHOZ
2014 március 15-e kapcsán

Miután a „nemzeti együttműködés rendszerének” parlamentje hatályon kívül helyezte a rendszerváltás alkotmányát, ezzel megszüntette a demokratikus jogállam keretét tartalmazó harmadik köztársaságot. A demokratikus ellenzék számára így ma már nem csupán kormányváltás hanem korszakváltás, megkockáztatom, újabb rendszerváltás elérése a cél, melyet a társadalom demokratikus része csak egy új, múltunkat tisztán látó és láttató, de a jövőbe tekintő, modern magyar köztársaság, a negyedik köztársaság létrehozásával lát megvalósíthatónak.

Ehhez hosszú, göröngyös út vezet, ezért kár minden elmulasztott időért. Írásomban kizárólag a köztársaságunk jelképrendszerét lebontó, átalakító, az Alaptörvényben és más sarkalatos jogszabályokban megjelenített változtatásokkal, illetve az ezekkel szembeni, a demokratikus ellenzék részéről elmaradt reakciókkal, mulasztásokkal foglalkozom.

A mintegy negyed évszázad tapasztalatai alapján megállapíthatjuk, egy ilyen köztársaságnak a szentkoronás címer nem megfelelő szimbólum, erre egy valódi, demokratikus köztársaság identitása nem építhető fel. Láthatjuk hová vezetett! A fideszes alaptörvénnyel bizonyosan a múltba, de nemcsak a Horthy-korszakba, de messzebbre, a feudális Szent Korona-tanos Magyarországhoz.

A harmadik köztársaság alkotmányának a hatalmi ágak következetes szétválasztását megvalósító rendelkezései kiváló alapul szolgálhatnak az új köztársaságnak, de az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján, joggal állíthatjuk, a harmadik köztársaság identitás-és autoritáshiányos volt, zavarait nagymértékben ez is okozta. A „szentkoronás köztársaságra”, mint ideológiai alapra a köztársaság identitása nem volt felépíthető, a köztársasági eszme kiépítetlen maradt. Mindez nagymértékben megkönnyítette a jelenlegi hatalomnak a Horthy-féle király nélküli királyság „szerecsenmosdatását”, az ezzel kapcsolatos folyamatos történelemhamisítást. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Fidesz klánnak nincs ideológiája, liberális korszakukban megszerzett ismertségüket felhasználva áttértek a jobboldalra, megdöbbentő popularizálással terjedni hagytak, felkaroltak és szabadjára engedtek minden jobboldali politikai, gazdasági és kulturális kezdeményezést. A jobboldalit, és nem a konzervatívat! A társadalom autoritáshiányát a kormányzó vezér, Orbán Viktor hivatástudatos személye körül kiépített kultusszal próbálják kielégíteni, nem csekély sikerrel. Az ehhez szükséges médiahátteret és pénzt már megszerezték, céljuk érdekében gátlástalanul, bőséggel osztogatják is. Híveiknek tetsző ideológiát alapvetően a Horthy korszak revideálásával, történelmi bűnei elhallgatásával igyekeznek megteremteni, de nem voltak restek az Alaptörvényben visszahozni és a XXI. század magyar társadalmára erőltetni, a rég idejét múlt, feudális intézményt, a Szent Korona eszmét. A Szent Korona fetisizálásával igyekeznek a már régóta - közel félezer éve - nem létező dicső magyar múlt méltó követőinek kikiáltani magukat.
A második világháborút követően, a nyugat-európai modern, demokratikus társadalmakban tabutémává vált az antiszemitizmus, ezért a Fidesz kifelé igyekszik rendszerét ennek megfelelően kommunikálni, széles körben elterjesztve, hogy valójában a magyar szélsőjobb terjeszkedését törekszik mérsékelni, befelé azonban minden igyekezete arra irányul, hogy a magyar társadalom jelentős, mintegy 30%-ára becsült antiszemita rétegét feltétlen támogatói között tudhassa. Ennek a rétegnek szól a magyar zsidóság kiirtásában való magyar állami részvétel bagatellizálása, a kommunizmus bűneivel való egy szintre helyezése. Amennyiben az április 6-i választások eredményeként a szélsőjobb gyengülne, a Fidesz két csatát is megnyer. Az egyik, hogy a kieső szélsőjobboldali választók szavazatai a Fideszt erősítik, a másik pedig, hogy a világ felé hivatkozhat taktikája sikeréről. A taglalt választói rétegen túlmenően, azok véleményét osztom, akik szerint nem a választók igazodnak a Fidesz politikájához, sokkal inkább a Fidesz ismeri jobban a magyar társadalmat és igazodik annak igényeihez.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a demokratikus magyar társadalom alapvető érdeke annak megakadályozása, hogy újabb négy évre hatalmat kapjanak!

Harmadik köztársaságunk identitáshiányát alapvetően az okozta, hogy az 1848-49-es, az 1918-as, 1946-os és 1956-os történelmi eseményeink okán ma már joggal köztársasági címernek tartott, a köztudatban Kossuth-címerként elhíresült, korona nélküli címerünket a rendszerváltó parlamenti többség a szentkoronás címerrel helyettesítette, így a Horthy-féle felemás királyság után létrehozta a felemás köztársaságot. Nehezen érthető, hogy ez miért történt így, a történészek egyszer majd kiderítik. A magam részéről nem tartom kizártnak a korszak titkosszolgálatának közrehatását sem. Minél nagyobb a társadalom megosztottsága, annál könnyebb a hatalom megszerzése?! Megjegyzendő, akkor az ősfideszesek is, Orbán Viktorral élen, a Kossuth-címerre szavaztak. Mindenesetre, a szentkoronás címer választása a harmadik köztársaságnak is ártott, de sokkal többet ártott a köztársasági eszmének és a társadalom jelentős részének gondolkodását máig hatóan összezavarta. Nem pusztán a múltbeli királyságot szimbolizáló koronáról van szó, azt tartalmazza a korona nélküli címerünk is, de a Szent Korona a hozzá kapcsolt Szent Korona eszmével, - melyet a Fidesz alaptörvényébe is beépített - és amelyet a külvilág nem ok nélkül furcsáll, önmagában is ellentmond egy demokratikus, modern köztársaság eszméjének.

A Szent Korona a klerikális jobboldal igénye, címerünkön történő használata a Fideszt 2010-ben megkímélte egy nehéz és kellemetlen döntéstől. Akár azt is mondhatják, ők korábban ellene szavaztak, a kijózanodás után illően megúsztatták a Dunán, kiállították a parlament kupolatermében, majd az Alaptörvénybe foglalták.

De mi bizonyítja a koronás címernek a demokratikus köztársaságot negligáló hatását? Alapvetően az elmúlt mintegy negyed évszázad történései, a köztársasági államformának a Fidesz által történt formálissá tétele, minden, a köztársaságra utaló jelkép eltörlése, minimalizálása, a Horthy-féle ellenforradalmi rendszer minél szélesebb körben való rehabilitálása. Valójában mára már a szentkoronás címer sokkal inkább a szélsőjobb, mint a köztársaság jelképe. A nemzeti színű zászlónk a koronás címerrel pedig egyértelműen a Jobbik szimbólumává vált.

Az Alaptörvényben a köztársaság szó már alig fordul elő, az állami kitüntetéseink elnevezéséből a köztársaság szót kitörölték. A demokratikus világban széles körben használt, hazánkban is gyökeret vert Legfelsőbb Bíróság elnevezést egyszerűen Kúriára változtatták úgymond hagyománytiszteletből. A hagyomány szerint Magyar Királyi Kúria volt, az államformaváltással a királyi jelzőt köztársaságira illett volna cserélni. Mellesleg, nemzetközileg ismert Kúriája a Szentszéknek van, és nálunk a közbeszédben mindazoknak kúriájuk van akiknek egy bizonyos építési stílust követő vidéki, leginkább külterületi házuk, borházuk, nyaralójuk van. Kitüntetéseink elnevezéséből törölték a „köztársaság” jelzőt, visszaállították a Mária Terézia által alapított Magyar Szent István Rendet, melyen az alapító neve is fel lesz tüntetve, azé a Habsburg királynőé, akinek nevéhez fűződik a történelmünkben Mádéfalvi veszedelemként ismert székely magyarok lemészárlása, ennek eredményeképpen tömeges kivándorlásuk Moldvába. (Mária Terézia ezt a kitüntetést feltehetően a magyar Pragmatica Sanctionak, a karok és rendek által történt megszavazása méltánylásaként rendszeresítette.) Továbbá visszaállították a Horthy által rendszeresített „Corvin lánc”-ot is.

Idézek egy hazai és egy külhonban élő magyar történész koronás címerrel kapcsolatos véleményéből. Gerő András történész még a kétharmados teljes kibontakozása előtt rámutatott az elmúlt húsz év autoritáshiányára. „Magyarországnak húsz év alatt nem sikerült magát köztársaságként elhelyeznie a szimbolikus politikai mezőben: az állami címerünk koronás, a kitüntetéseink tiszti-meg lovagkeresztek”(HVG 2010. december 25.)
Berend Nóra történészprofesszor, (Cambridge) a jelen kormány történelmi legitimálásáról megállapítja: „A történelmi igazság a kutatások alapján a szakemberek nagy részének egyetértése által alakul ki. Új kutatási eredmények módosíthatnak a képen: új (vagy régi) ideológiák azonban csak az adott ideológiák híveinek teszik meggyőzővé saját, tényektől független magyarázataikat. A világ azonban nem idomul az ilyen legitimáláshoz. Meg lehet tenni egy középkori tárgyat a magyar állam jelképévé, de azt nem lehet előírni, hogy milyen érzést keltsen külföldön. A külvilág nem ok nélkül furcsállja, hogy egy köztársaság jelképe éppen egy korona.” (A hamisan fénylő igazság. Népszabadság 2014. január 31.)

Az orbáni Alaptörvényt követően megjelent a társadalmi igény a demokratikus köztársaság legfontosabb szimbólumának, a köztudatban Kossuth-címerként ismert, valójában történeti címerünknek a köztársaság felségjelvényeként való visszaállítására. A már meglévő és a kormány leváltására újólag alakult pártok a nehezen létrejött összefogással és saját logójuk megismertetésével voltak/vannak elfoglalva, nem ismerték/ismerik fel, így mellőzik a célul kitűzött jövőbeli demokratikus köztársaság identitását alapjaiban meghatározó, haladó nemzeti hagyományainkra épülő, azokat kifejező jelképrendszert. Ezzel akaratlanul is lehetővé teszik, mint az történelmünk során már többször előfordult, hogy ma is a jobboldal sajátítja ki haladó történelmi hagyományainkat, 1848-49-et, 1956-ot és határainkon innen és túl, nem sajnálva rá a közpénzt, sokakkal igyekeznek elhitetni, hogy ők a „nemzeti” oldal.

A demokratikus ellenzék mintha félne köztársasági hagyományainkat vállalni, nem hallatta hangját első köztársaságunkat jelképező és létrehozó „őszirózsás forradalmunkról”, amely a köztársaság melletti kiállás lehetett volna. Pedig a választásokat megelőző utolsó év, erre jó alkalmat kínált! De ha a köztársaság alapvető jelképét, a koronától megfosztott történeti magyar címerünket nem meri vállalni, mit tudott volna a köztársaság szimbólumaként felmutatni? Lehet, hogy Károlyi Mihály pacifista és dilettáns politikus volt (Mellesleg Orbán Viktor is használta magára korábban a pacifista jelzőt), kétségtelen nehezen hasonlítható össze a polgári demokrata, Európában közismert egyetemi tanár cseh Masarykkal. Az 1918 évi „őszirózsás forradalom” nem Károlyi műve volt, de kétségtelenül ő volt első köztársaságunk elnöke, aki 1919-ben a Vix jegyzék hatására inkább lemondott, mintsem elfogadott volna egy olyan békediktátumot, amit később a magyar királyság nevében Horthy-ék aláírtak.

Sajnos a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a demokratikus ellenzéki pártok bár felismerik és kárhoztatják az Orbán-rezsim köztársaságot relativizáló intézkedéseit, a modern demokratikus köztársaság mellett, a jelképét illetően, óvatoskodnak kiállni. Nem ismerik fel, hogy köztársaságaink között nem lehet „mazsolázni”, vagy vállaljuk mindegyiket, vagy egyikkel sem leszünk sikeresek.

Az új állampárt Alaptörvényében, (az MSZMP nevének megörökítésén túl), az 1956-os forradalmat tekintik szabadságunk alapjának, melyet osztok is, csak valahogy másképp láttatják ma ’56 –ot. Életkoromból következően a legfogékonyabb korban, 15 évesen éltem át a forradalmat és voltam annak passzív résztvevője. Az ’56-os forradalom, mint minden korábbi forradalmaink is, alapvetően függetlenségi harc volt, az idegen elnyomók ellen, mint forradalom azonban szocialista forradalom volt. Mindszentyn kívül mástól nem lehetett hallani, hogy a magántulajdon szentsége elvén áll. Nem a kapitalista rendszer visszaállítását, hanem egy jobb, önigazgató szocializmust kívántak létrehozni. Nem véletlenül, a forradalom által spontán módon létrehozott munkástanácsok megszüntetése jelentette Kádárék számára a legnagyobb problémát. Ez a tény is nehezítette a forradalom ellenforradalomnak minősítését. Felnőtt fejjel nincs kétségem afelől, hogy sikere esetén (más kérdés, akkor még nem volt ismert, hogy ezt a győztes hatalmak Jaltában már korábban eldöntötték), a fejlett nyugati országok jelentős anyagi támogatásával piacgazdaságú demokratikus köztársaság jött volna létre. A Kossuth címert a forradalmi tömegek hozták használatba vissza, így akkor elképzelhetetlen lett volna a koronás királyi címer visszaállítása.

Visszatérve a mához, a közelmúltban az egyik összefogáspárti DK-s rendezvény levezető szónoka, a címervitában feltett kérdésemre nagy nyilvánosság előtt azzal zárta le és utasította el a felvetést, hogy a németek is címerükbe foglalták a birodalmi sast. Ha hallgatott volna, bölcsebb maradt volna! Így, mint még sokan mások is, a témában való tájékozatlanságukat árulták el. Mit, mivel és miért vetünk össze? Mi a magyar címervita tárgya? A köztársaság számára ugyanazt jelenti-e történeti címerünk fölött a Szent Korona, mint amit a királyság idején jelentett? Egyértelműen nem! Levegyük-e a koronát történeti címerünkről, elfogadjuk-e azt, amit Kossuth már 1849-ben megtett, az 1918-as első, majd a 1946-os második köztársaság elfogadott, 1956-os forradalmunk napok alatt használatba visszahozott, vagy ne? Ez a címervita tárgya! A német címerbe foglalt sas, mint német címerállat, nem vethető össze a magyar koronával, legfeljebb a császári koronával lenne összevethető, ez utóbbi funkcióját vesztett múzeumi tárgy, éppúgy, mint a Szent Korona. A magyar Szent Korona sohasem volt része történeti címerünknek, azt a címerpajzs fölött helyezték el mind a jelenlegi, mind a korábbi közép és nagycímereink idején, az a magyar királysághoz való tartozást szimbolizálta. A magyar címer részei, az Árpád-sávos vágások, a kettős kereszt, talpán a nyílt koronával és a zöld hármas halommal. Ha lenne értelme, mint ahogy nincs, ezeket lehetne összevetni a német címerállattal, amely egyébként ezeknél is régebbi.

Az idei legnagyobb nemzeti ünnepünk március 15-e, közvetlenül a sorsdöntő április 6.-i parlamenti választások elé esik, kiváló alkalom lehet akár a demokratikus ellenzék szimbólumválasztására, akár/és csupán az ezzel való ünneplésre. A Kossuth-címer a köztársaság olyan jelképe, amely megjeleníti a köztársasági eszmét, kifejezi haladó nemzeti hagyományainkat, egyértelműen elhatárol a szélsőjobbtól, és a történelemhamisító próbálkozásoktól, ugyanakkor mind a liberális, a baloldali, mind a konzervatív, de köztársasági érzelmű, határainkon belüli és azon kívüli magyar polgárok összefogását is képes kifejezni. Elősegítheti a választási győzelmet, de vesztés esetére is képes ugyanezen értékek mentén való további összefogásra. A demokratikus ellenzéknek mindezeket illene mérlegelnie.

Az előzmények:
Népszabadság 2013. október. 22. „Címer kontra címer”
koztarsasagunkidentitasarol.blog.hu

Budapest, 2014. február 28.

Fehérvári József
védjegyjogász

KÖZTÁRSASÁGUNK IDENTITÁSÁRÓL

Egy évvel ezelőtt, 2011 márciusában az alább közölt cikket írtam, melyet akkor megkíséreltem megjelentetni a Népszabadság fórum rovatában, de igyekezetem nem járt sikerrel. (Előzmény: http://m.hvg.hu/hvgfriss/2010.51-52/20105152_nem_kerdeztek_meg_a_nepet_arrol_akare_ko )  Ma, egy év multával bizonyára másképp fogalmaznék, a helyzet is más, így akár át is írhatnám, de inkább az akkor megírt szó szerinti változatot közlöm az egy évvel később levont tanulságokkal kiegészítve.

„ Nemzeti jelképeinkről, államformánkról a készülő Fidesz alkotmány kapcsán.

A HVG múlt évi utolsó számában olvastam a „Nem kérdezték meg a népet arról, akar-e köztársaságot” címmel, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, Gerő Andrással készített interjút, melyben az interjúalanyt a közelmúltban megjelent „Civilizációs kiáltvány”-ában foglaltakról kérdezték. Az ebben elhangzottak apropóján szeretném nem történészként megfogalmazott véleményemet közölni nemzeti jelképeinkről, államformánkról a Fidesz alkotmányozási elképzeléseivel kapcsolatban.

Gerő András által felvetett és a cikkben címként idézett kérdés megítélésem szerint történelmietlen, demagóg. Ezt a baloldal arroganciájának minősíteni bűn. Az államformaváltást királyságról köztársaságra rendszerint az adott országban bekövetkezett forradalom, birodalom összeomlás, vagy ezekkel összefüggésben, mindenkor az adott ország sajátos belső és külső körülményei indokolták. Így történt ez Magyarországon is. A magyar történelem ismeretében Magyarország királysággá visszaalakítását anakronisztikusnak, haladó történelmi hagyományaink megcsúfolásának tartanám. Az idegen király személyének importjára tett javaslat pedig megmosolyogtat. Sántít a Svédországra, Hollandiára, Spanyolországra utaló példabeszéd is, ezekben az országokban ugyanis, Magyarország Mohács utáni történelmével ellentétben, nemzeti királyok uralkodtak, nemzeti és nem birodalmi szemléletben. Szerintem, bár nem mellékes, de nem szűnne meg a királysággal a Szent Korona-tanról és az árpádsávos zászlóról folyó „diskurzus” sem. Gerő András érveinek alátámasztására megemlíti, hogy Kossuth Lajos fejében is megfordult a gondolat, az orosz cári család valamelyik tagjának esetleges magyar királlyá koronázásáról. Szerintem Kossuth a magyar szabadságharc és nemzeti függetlenség megvédése érdekében gondolhatott erre. Bár sikerrel járt volna! Mindent összevetve Gerő András felvetésében én egy újabb Habsburg restaurációs kísérletre való burkolt felhívást érzek, amely mellesleg nem jött rosszul a rendszerváltást követő jobboldali elit, a magyar társadalom értékítéletét fokozatosan és folyamatosan a jobboldalra hangoló, már-már a király nélküli királyság időszakának jogviszonyait visszaállítani szándékozó részének. És micsoda perspektíva, ez már alkotmányos királyság lenne, állítja Gerő. Hozzáteszem, ma már van olyan Habsburg leszármazó is, aki beszél magyarul, talán magát magyarnak is tartja, ellentétben a Magyar Királyság utóbbi mintegy négyszáz évében folytatólagosan birodalmi szemléletben uralkodó tizenhét Habsburggal. És az alkotmányosság a régi íratlan vagy egy újonnan írt alkotmány alapján történne? Ha az utóbbi, azt is a Fidesz írná? Természetesen igen! Értem én az államformát illető kérdéseket, melyeket lakmuszpapírként dobtak be a köztudatba, talán ma már csak költőiek, felvetésük arra volt jó, lássátok, mi a fülkeforradalom után is köztársaságot akarunk, csak másfélét. Vagy talán mégsem, a legújabb elképzeléseik szerint talán nem is maradnánk köztársaság!

Ugyanakkor osztom Gerő Andrásnak a magyar társadalomról írt jellemzésében foglaltak jelentős részét, különösen értékelve, hogy kulturális dimenzióban keresi a magyar társadalom felemelkedésének útját. Mivel az előzőekben a királysággá alakítási elképzeléseit bíráltam, most idézem az általam legaktuálisabbnak tartott megállapítását: „Magyarországnak húsz év alatt nem sikerült magát köztársaságként elhelyeznie a szimbolikus politikai mezőben: az állami címerünk koronás, a kitüntetéseink tiszti-meg lovagkeresztek.” Ez a megállapítása tagadhatatlanul igaz. Sajnos erre, az ismert gyakorlat és a szándékosan ködösített elképzelések szerint az egypártrendszerként alkotmányozni szándékozó magyar parlament sem ígér megoldást sőt, igyekszik a köztársaságot autokratikus koronás köztársaságként bebetonozni, a köztársasági államformát feledtetni, azt csupán jelzős szerkezetté degradálni. Az ilyetén való alkotmányozással nemcsak a demokratikus jogállamiság, hanem a klasszikus köztársaság, annak értékei kerülnek veszélybe, akkor is ha elfogadnánk, hogy az a többség nevében történne.

A többségi diktatúra ugyanis a demokrácia valós ellensége, a többség elkopik, de a létrehozott autokratikus rendszer megmarad. Most a többség nevében kormányzó, korlátlan felhatalmazására minduntalan hivatkozó, egyszemélyi vezetés alatt álló új állampárt építi autokratikus rendszerét, igyekszik jobboldali elődeihez híven kisajátítani demokratikus hagyományainkat, de az ezekhez tartozó nemzeti jelképeinket már nem meri vállalni, ahhoz túlságosan jobbra ment, holott 1989-ben Orbán és csapata ellenzékben még a Kossuth-címer mellett voksolt. Most szemezgetnek, megkísérlik összemosni a kereszténységet, a szentkoronát és az ezekkel semmilyen összefüggésben nem álló 1956-os forradalmat. Nem kis részben éppen az utóbbi évszázadok szűklátókörű jobboldali politikus elődeik tevékenysége miatt is, a határainkon kívülre került nemzettársaink megosztásával igyekeznek nacionalista húrokat pengetni, céljaiknak megfelelő nemzeti mítoszokat ébresztgetni, a számukra nem megfelelőeket pedig elhallgatni. Lebegtetik a határon kívüli magyarok állampolgárságával esetlegesen járó szavazati jogot, amely nézetem szerint alaptalanul és indokolatlanul végképp megosztaná a határon belül maradt és a kívül rekedt magyarságot, nem beszélve annak ma még kiszámíthatatlan külső hatásairól.

Elnézem a közelmúltban a sajtóban megjelent képet: székely magyarok térdepelnek a parlamentben a Szentkorona előtt, őszinte meghatódottsággal. Mélységesen együtt érzek velük, de nem tudom elhessegetni fejemből a gondolatot, vajon ezek a székelyek tudják-e, hogy ezzel a koronával magyar királynak is felkent császárnő nevében mészároltak le 1764-ben Mádéfalván mintegy ötszáz székelyt. Ez a magyar történelembe „Mádéfalvi veszedelem”, székelyölés (siculicidium) néven ismert. Ennek a székelység számára még tragikusabb következménye, hogy hatására megindult a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, így létszámuk lényegesen csökkent, amely ma is jelentősen mérsékli területi autonómiájuk iránti igényük sikerét. Szerintem ennek a tragédiának a hatása a székely tudatnak ma is meghatározó eleme kell legyen, éppúgy mint az összmagyarságra nézve szabadságharcaik, forradalmaink idegen hatalmak általi leverésének következményei, a magyarság hatalmas vérvesztesége, legjobbjaink kivégeztetése, mártírjaink számának növelése, nem kevésbé ezáltal gazdasági és polgári fejlődésünk jelentős visszavetése. Haladó nemzeti hagyományainkat függetlenségi és szabadságharcaink sorozata képezi!

A történelmet nem elég megtanulni, megérteni is kell. Lényeges múltunk ismerete, de olyan lesz a jövőnk amilyen múltbéli hagyományainkra építjük. Ha köztársaságként helyezzük el Magyarországot a szimbolikus politikai mezőben akkor nagyobb az esély hogy afelé is

haladunk. Személyes élettapasztalatom szerint bár 1989-óta formailag jogállam vagyunk, tartalmilag csak afelé haladtunk és remélhetőleg haladunk továbbra is. Ugyanez vonatkozik a köztársaságra is. Nincsen a franciákéhoz vagy a spanyolokhoz mérhető köztársasági hagyományaik, de a köztársaságnak Magyarországon már nincs alternatívája!

Évtizedek óta hivatásszerűen olyan területen dolgoztam ahol az átlagembernél jobban megismerhettem a szimbólumok jelentőségét, mély tartalmát. Állami szinten ezek egyik legfontosabbika a címer, mint az ország jelképe, történelmének szimbóluma. Ezért csalódott voltam amikor a harmadik köztársaság alkotmányának a nemzeti jelképekről szóló XIV. fejezetében a Magyar Köztársaság történelmi jelképeként kialakult magyar címer leírását azzal a mondattal zárták, hogy „A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik”. Amennyire örömmel töltött el, hogy a kommunista diktatúra két nemzetietlen címerét követően, nemzeti függetlenségünk visszaállásával visszahelyezték jogaiba az évezredes történelmünk során kialakult címerünket, úgy aggodalommal és gyanakvással töltött el, hogy az új köztársaság alkotmányát megalkotó pártok képviselői nem merték, vagy nem akarták vállalni haladó történelmi hagyományainkat és a jelképeinket illetően hamis köztársaság mellett voksoltak. Nagy hallgatás övezi, hogy a koronás címerre voksoló MDF, a KDNP és a Kisgazda párti többségi képviselőkkel szemben az akkori Orbán Viktor és Fideszes csapata is a Kossuth-címert támogatta. A harmadik köztársaság az első kettővel ellentétben így lett éppoly felemásan koronás köztársaság, mint ahogy a Horthy korszak király nélküli királyság.

A koronát már a magyar szabadságharc idején az 1849-es trónfosztáskor Kossuth-ék levették a magyar címerről, ezóta beszélünk Kossuth-címerről, amely nevét nemcsak Kossuth kormányzóvá választása miatt kapta, de 1823-ban már ügyvédi oklevelén is a korona nélküli címert használta. (Egy Debrecenben ma is álló emléktáblán a trónfosztást is köztársasági eseményként értékelik.) 1918-ban az első köztársaság, 1946-ban a második köztársaság is a Kossuth-címert tette állami címerré Az 1956-os forradalom idején a Kossuth-címert a közakarat élesztette fel, és a forradalmi események hatására lett hivatalos címerünk az 1957-es új törvényi szabályozásig. A magam részéről én még most is az 1957 tavaszán az akkori Nemzeti Színház előtt vásárolt Kossuth-címert használom minden március 15-én a kokárdám közepén.

Megjegyzem, ha körülnézünk a hasonló történelemmel rendelkező környező országokban, az osztrákok, csehek, lengyelek a köztársasági államformát választva mind megtartották történelmi jelképeiket, de elhagyták azokról a királyság időszakában használt koronás ábrázolást. Mellesleg korunk a szimbólumok egyszerűsítését is igényli.

Sajnálatos, a magyar történelmi események nemzetközi hatását sokszor elhomályosítja egy-egy nagyobb nemzetközi esemény, mint például az 1956-os forradalmunkét a szuezi válság. Gyakran jut eszembe, hogy miért nem tudott az első világháború körül egy kadétiskolában olyan haladó szellemű, kellő magyar történelmi tudattal rendelkező, bátor és elhivatott, fiatal tiszti csapat kialakulni, mint húsz évvel ezelőtt a Bibó kollégiumos Fideszesek, akik az ifjú törökökhöz hasonlóan meg tudták volna szervezni az új Magyarországot, a Magyar Köztársaságot. Biztos másképp alakult volna a trianoni diktátum és talán nem kellene ma

újra féltenünk késve jött köztársaságunkat. Ma sajnos ez a helyzet, féltenünk kell, mert elvet váltott az el sem jött csapat! Húsz év alatt többet kellett volna tenni a köztársaságért, talán többen lennénk köztársaságpártiak. Nem szívesen hivatkozom név szerint mai politikusokra, de a köztársasági eszmét az elmúlt években leginkább Gyurcsány Ferencben véltem felfedezni.

Visszatérve mondanivalóm céljához, a Kossuth-címer jogi értelemben ma szabad jelzés, legyen az a haladó, demokratikus hagyományainkhoz hű, a demokratikus köztársasági eszmét őszintén valló emberek, pártállástól független jelképe, ünnepeljük vele nemzeti ünnepeinket március 15-ét és október 23-át. Legyen jelképe a szabad sajtóért újra vívott harcnak, az alkotmány-diktátum elutasításának.

Budapest, 2011. március

Fehérvári József ”

Utószó egy év távlatából

Kicsit magamról. Az 1956-os forradalom idején 15 éves, tehát a legfogékonyabb korban lévő kispesti kamasz voltam, akit már akkor és azóta is foglalkoztattak a magyar sorskérdések. Az átélt forradalom életre szólóan meghatározta sorsomat, később amikor egzisztenciális előmenetelem függött tőle, akkor sem léptem be az MSZMP-be. Voltam a MOM-ban műszerész tanuló, a kubai válság idején tényleges katona, az ELTE jogi karának hallgatója, majd jogtanácsos, ügyvéd, ma pedig kisnyugdíjas.

Már érett férfikoromra kialakult bennem a magyar társadalommal kapcsolatban egy sajátos értékítélet, mely akkor úgy fogalmazódott meg bennem, hogy a hülyék társadalmába születtem, melyben igazi kultusza csak a kontárságnak van. Aki ezt műveli és jól el tudja adni, annak nálunk mindig akad támogatója. Ennek okait nem tudom, csak érzem, a szabadság hiánya, kései és mindig félbemaradt polgárosodás, feudális maradványok, szolgalelkűség és a magyar átok, az antiszemitizmus. Igazolva láttam sejtéseimet, amikor elolvashattam Bibó műveit, különösen az eltorzult magyar alkatról szóló tanulmányát.

Visszatérve tavalyi cikkemhez először is azt szeretném tisztázni, hogy bár fenti témához való hozzászólásom apropóját Gerő András által az idézett interjúban mondottak adták, írásom nem az általam is nagyra tartott kiváló történésszel való vita szándékával született, megítélésem szerint, véleményével ő is inkább provokálni akart. Ami megragadott és írásra késztetett az a rendszerváltás utáni politikai elitnek címzett, szemrehányóan őszinte mondata, mely szerint „Magyarországnak húsz év alatt sem sikerült magát köztársaságként elhelyeznie a szimbolikus politikai mezőben,” valamint az identitáshiányra való figyelemfelhívása.

A másik, a királyság mint államforma esetleges visszaállításának kísérlete, amit a magam részéről elleneznék, legitimitási problémákkal is járna, hiszem a Habsburgok sosem mondtak le a magyar trónról, ezért neveztem az államforma váltást Habsburg restaurálási kísérletre való felhívásnak.

A királyság visszaállításának egyébként sem lenne kellő támogatottsága Magyarországon az már a múlté. Bár a Fidesz által elfogadott egypárti alaptörvény is már csak felemás köztársaságot deklarál, azt is kellő társadalmi elfogadottság nélkül. Szerencsére jobbikos javaslatra alkotmány helyett alaptörvénynek nevezi, így, bár ugyanarról van szó, mégsem alkotmányként kell róla beszélnünk. Az alaptörvénybe úgy próbálja meg visszacsempészni a múltat, hogy, annak rendelkezéseit a soha írásba nem foglalt történeti alkotmánnyal és a Szent korona tannal összhangban rendeli alkalmazandóknak. A gyakorlatban pedig egy vezérelvű, autokratikus Magyarország kialakításának vagyunk tanúi. Orbán nem akarhat királyságot, mert akkor nem ő mondhatná meg ki legyen a király!

Egy év történelmi távlatban nem nagy idő, de ebben az egy évben történtek a magyar demokrácia leépítése szempontjából történelmi jelentőségű döntések. Ebben a folyamatban a jogállam fékjei, ellensúlyai leépítése, a köztársaság gyakorlati megszüntetése a leglényegesebbek. Ezen különösen lényeges változások mellett, tekintettel arra is, hogy a címer most nem is változott, a felületes olvasó számára talán ez a téma nem is tűnik olyan fontosnak. Olimpikonjainkra a Rákosi-és a Kádár-címeres mezben is büszkék voltunk gondolják és ez Önmagában igaz is. Ezzel a nézettel azonban vitatkozom! A címer jelkép, egy ország történetének egyik legfontosabb szimbóluma. Magyarország címerének változásai is nemzeti sorsfordulókat tükröznek. Éppen ezért a köztársaság identitását nem lehet a királyságra utaló koronás címerre építeni.

1989-90-ben, a mindig is várt szabadság, melyért elődeink küzdöttek, a világpolitikában bekövetkezett számunkra kedvező változások hatása alatt váratlan gyorsasággal hullott az ölünkbe. A demokratikus választáson többséget szerzett jobboldali pártok egyes csoportjai az államforma szempontjából a köztársaságnak nem látták alternatíváját, ezért azt ideiglenesen elfogadták, de annak történeti címerét „megkoronázták.” Egy jelképétől megfosztott köztársaságot könnyebb lesz majd egyszer, az 1944 előtti állapotokhoz visszaidomítani, gondolták. Igazuk lett, ma ez a valós jelszó: vissza az 1944 előtti állapotokhoz. és ez nemcsak a Kossuth tér akkori állapotának a visszaállítására, hanem hasonló politikai rendszer kialakítása, minden a magyar progresszióhoz, a köztársasághoz kötődő jelkép eltávolítására vonatkozik.

A harmadik köztársaság tehát már megalakulásakor súlyos sebet kapott, melynek orvoslására a rendszerváltást követő gazdasági-társadalmi problémák mellett lehetőség nem látszott alkalom sem adódott. Megítélésem szerint a jobboldal egyes prominensei sosem akarták a köztársaságot, a baloldal ezt nem vette észre, vagy nem tartotta fontosnak az ellene való fellépést. (Emlékezzünk, az Antall kormány illetőleg jogutód politikusai közül, később hányan vallották be, nyíltan vagy burkoltan horthysta meggyőződésüket.)

Antall József felismerte az ellenzékéhez tartozó Orbán csapat tehetségét és minden korlát nélküli hatalomvágyát. Antall jól ismerte a magyar társadalmat, ezért a halálos ágyához hivatott Orbánnak feltehetőleg arról beszélt, hogy a magyar társadalom alkalmatlan a liberális eszmék tartós befogadására, ugyanakkor még mindig fogékony a múltba merengő nacionalista szélsőjobbra és antiszemitái sem hajlandók belátni, hogy a holocaust után mást jelent az antiszemitizmus. Orbán vette a lapot, a hatalom megszerzésére irányuló elhivatottságán kívül különösebb elvei nem lévén kimondta a jobbra tartást és csapata hűen követte. A Fidesz vezérkarának már egyébként is bérlete volt a „damaszkuszi útra.” Orbán lett a megkérdőjelezhetetlen vezető, és a jobboldalba tömörült minden, akár reakciós irányzat érvényesülésének is helyet adott, éppúgy mint a megtért kommunista vezetőknek. A zömmel MSZMP-és szülőktől származó, a késő kádári időszak kedvezményeit élvező Fideszesek, gátlástalanul és gyűlölködve kommunistáznak, közben ma a jobboldal vezérpártjaként, a demokratikus pártok közül szinte egyedüliként, pártközi kapcsolatot tartanak fenn a Kínai Kommunista Párttal. Nyilvánvalóan szimpatizálnak a diktatórikus irányítás alatt elért kínai gazdasági sikerekkel, ezzel is igazolva láttatják központosító törekvéseiket. Közben, az Európai Unióval szemben gátlástalanul terjesztik és erjesztik a magyar társadalomban egyébként is meglévő euroszkepticizmust.

Orbán nem nagy gondolkodó, de kiváló és kitartó taktikus, igazi Lenin tanítvány !.

Idézek két, Orbán Viktorról szóló, szerintem találó megállapítást. Bozóki András párttársa Orbán első országlását követően 2002-ben ezt mondta róla: „Mintha semmi sem lenne drága a hatalom megtartásáért, mintha belső gátak, gátlások és normák a legkevésbé sem korlátoznák őt céljai elérésében.” A másik, 2011-ben a Népszabadság Fórum rovatában olvastam a következő jellemzést. „Senki sem gondolja, hogy Orbán zsarnok lenne sokkal inkább egy megszállott ember ő, aki elvesztette az intellektuális éleslátás képességét, s bezárkózott saját világába, ahonnan képtelen már kilépni.” (Sajnos csak a jellemzés szövegét jegyeztem le, a szerző nevét nem, ez úton is elnézését kérem.)

Képzeletben visszahelyezem az Orbán féle mai jobboldalt, ahová tartanak, a Horthy rendszerbe és az akkori nemzetközi körülmények közé és felteszem magamnak a kérdést. Vajon ők is elküldenék a hadüzeneteket az akkori nagyhatalmaknak az ország teljes pusztulását kockáztatva és lenne hozzá társadalmi bázisuk? A válaszom: sajnos, a kérdés mindkét részére vonatkozóan, igen! Bibótól szabadon idézve, Magyarország társadalmi és kulturális fejlődése még mindig nem ért el arra a fokra ahol a közösségi érzelmek teljes és tömeges demokratizálódása megtörtént. A demokratikus forradalom tehát ma is esedékes. Szerintem a kurucosság haladó nemzeti hagyományaink része volt, ezért azt ne hagyjuk kisajátítani a mai kuruckodó labancoknak.

Visszatérve a Fidesz identitáspolitikájához, nem lehet nem észrevenni a köztársasági eszme szisztematikus rombolását kisebb és nagyobb ügyekben egyaránt, legyen az közterület, vagy éppen kitüntetés elnevezéséből a köztársaság szó száműzése. Szegény néhai Wojtyla pápa rossz keresztapát kapott a Fidesztől, mert a negyedik köztársaság majd nem engedheti meg magának, hogy az egykori köztársaság tér nevét ne állítsa vissza. Ma kizárólag a demokratikus szövetségi rendszerekben (EU, NATO )való korábban önkéntesen vállalt tagságunk, itt is csak a gazdasági ráutaltságunk miatt, szab bizonyos határt a demokráciát leromboló egypárti Fidesz törekvéseknek.

Mint említettem, Orbán Viktor liberális demokrata korszakában a rendszerváltáskor a köztársaság címereként a Kossuth-címer mellett voksolt. Meg is rótta emiatt később, a már jobboldali vezérként tündöklő Orbánt, az ’56-os forradalmárként elítélt szentkoronás Wittner Mária, akiből Orbán, talán engesztelésül, Fideszes parlamenti képviselőt csinált. Azt nem értem, hogy nevezett képviselőnő miként tudja összeegyeztetni ’56-os forradalmiságát a Szentkorona iránti buzgóságával, (Szentkorona a köztársasági címeren, a Szentkorona napjára tett javaslata, stb.) A forradalom alatt a Kossuth-címert a közakarat élesztette fel és vált a lyukas lobogó mellett a forradalom hivatalos címerévé, ha csak néhány hónapra is. Az ’56-os forradalom céljai egyébként is teljesen más irányba mutattak, mint amit a Szentkorona jelképez. Avagy az ő forradalmiságának már akkor is más tartalma volt? Vagy ma már csak lépést akar tartani jobbikos képviselőtársaival? Mindenesetre személye nem tekinthető a forradalom jelképének.

Az 1848-49-es forradalmunk és szabadságharcunk idején a trónfosztáskor Kossuth javaslatára vették le a koronát a magyar címerről. Erre valamint arra is tekintett, hogy Kossuth már korábban is használta ügyvédi pecsétjén azt, a népnyelv azóta Kossuth-címernek nevezi a korona nélküli címert, melynek pajzs alakja kissé eltér a most hatályos címerünktől. Vajon Kossuth módosította azt? Nem, történeti bizonyítékok vannak arra, hogy már a középkorban, feltehetőleg miután a király és az ország címere elvált egymástól, az ország címere korona nélküli volt. A sárvári múzeum térképtárában eredetiben láthatjuk Magyarország XVI. századi ”HVNGARIAE DESCRIPTIO.WOLFGANGO LAZIO AVCT". felirattal ellátott térképét, annak bal felső sarkában Magyarország címerével, amely nem tartalmazza a koronát. Az Interneten keresve a latin feliratot beütve megjelenik az idézett térkép, melyet azért ide is mellékelek.

A Kossuth-címer néven közismertté vált címer tehát nem Kossuth alkotása, hanem Magyarország történeti címere, mely királyság államforma esetén később koronás lett, köztársaság esetén korona nélküli Ilyen egyszerű, ha nincs a jelképpel kapcsolatos hátsó szándék. Ilyen hátsó szándéka volt Horthynak a király nélküli királysággal kapcsolatban (fiát szándékozta a trónra ültetni). A koronás címeres köztársaság hívei kapcsán én is rejtett hátsó szándékot sejtek a fent kifejtettek szerint.

A demokratikus köztársaság őszinte híveinek címere, legyenek azok jobb vagy baloldaliak, a korona nélküli történeti magyar címer kell legyen. Ha valaki esetleg nem Kossuth párti, ez nem lehet ok a címer ügyében való ellentétes döntésre, mivel a köznyelvben Kossuth-címerként elterjedt címer a valódi magyar történeti címer, annak megalkotója nem Kossuth volt, ő csak felelevenítette annak használatát.

A köztársaság identitásának kialakítását és erősítését a magyar történeti címerre alapozott, haladó nemzeti hagyományainkra kell építeni. Ezért változatlanul az a véleményem, hogy jó lenne, ha minden demokrata, demokratikus párt és mozgalom a Kossuth-címert választaná és használná azt a köztársaság címereként, ezzel megkülönböztetve magát a szélsőjobbtól és a feléjük kacsingató autokratikus rendszer híveitől, egyben első szimbolikus lépése lehetne a demokratikus erők összefogásának. Az MSZP már elkötelezte magát történeti címerünkkel, a köztársaság szimbólumával !

Minden nemzeti jelképnél nagyon fontos, hogy az állampolgárok ne csak ismerjék, hanem azonosulni is tudjanak vele. Ebből a szempontból szerencsésebb helyzetben vagyunk nemzeti zászlónk tekintetében, ezt a kommunista rendszerek sem merték megváltoztatni, azzal, ma minden magyar azonosulni tud, annak ellenére, hogy nemzeti zászlónk sokkal fiatalabb történeti címerünknél

Történeti címerünk elemeinek kialakulásával a címertan foglalkozik. E körben csak utalok arra, hogy annak elemeit képező valószínűleg bizánci hatásra visszavezethető kettős kereszt, valamint a hármas halom már nem csupán magyar szimbólum, ezek átszínezve, a szlovák címernek is részei.

2012. március

Fehérvári József